Adóbevallási és SZÉP-kártyás határidő is van ma

Infostart
2016. május 31. 08:36
Több határidő is lejár ma az adózók számára. Azonban figyeljenek a 2014-es feltöltéssel rendelkező SZÉP kártyások is, ugyanis ők ezt ma költhetik el utoljára.

Ma éjfélkor jár le a társasági adó és az elektronikus közzététel határideje. A bevallások több mint 400 ezer vállalkozást érintenek – tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője.

Kis Péter András szerint az adóhatóság május 10-e után az ügyfélkapun át kétszer is értesítette azokat a cégeket, amelyek korábban már késve vagy egyáltalán nem adták be a kötelező iratokat.

Ha valaki nem nyújtott be bevallást, nagyon gyorsan pótolja! Mulasztási bírságot lehet kockáztatni. A társaságiadó-bevallásnál a jó adózó-rossz adózó minősítés már látszani fog az esetleges bírságolásnál, mert a jó minősítést kapott adózó, ha elfelejti beadni a bevallását, első körben egy értesítést fog kapni, amelyben közöljük, mi maradt el, mit várunk tőle, ha nem sikerül, utána jön csak a bírság, míg a rossz adózó egyből bírságot kaphat. Az elektronikus beszámolót nem a NAV-hoz, hanem a Céginformációs Szolgálathoz kell eljuttatni, szintén május 31-ig, az űrlapot, illetve a kitöltőprogramot az Igazságügyminisztérium honlapjáról lehet letölteni.”

Az egyszerűsített vállalkozói adózást, az evát vagy a kisadózó vállalkozások tételes adóját, a katát vagy a kisvállalati adózást, a kivát először választóknak a 1571-es bevallást kell benyújtaniuk. A határidő ebben az esetben a mérlegforduló napját követő ötödik hónap utolsó napja.

Azok a nonprofit szervezetek, amelyek 2015-ben vállalkozásból bevételt nem értek el, illetve költséget, ráfordítást nem számoltak el, azaz társaságiadó-alapjuk nincs, a társaságiadó-bevallást kiválthatják egy nyilatkozattal, amit a TAONY nyomtatványon szintén nyújthatnak be. A nonprofit szervezetek a beszámoló letétbe helyezését és közzétételét az Országos Bírósági Hivatalnál teljesítik.

Azoknak a civil szervezeteknek, amelyeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2014-ben kiutalta a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásait, szintén máig kell nyilatkozniuk az átutalt összegek tavalyi felhasználásáról.

Figyeljenek a SZÉP-kártyások is. Ugyanis mintegy 2 milliárd forint van még a Széchenyi Pihenőkártyákon a 2014-es befizetésekből, amelyek felhasználási határideje ma jár le. A törvényi kötelezettségnek megfelelően a május 31-i lejáratot követően a 2014. évi el nem költött SZÉP-kártyás juttatásokat a kibocsátó bankoknak június 30-ig kell visszautalniuk a juttatást biztosító szervezetnek, a munkáltatóknak.

És a végére egy holnaptól hatályos információ, akik érintettek az üzemanyagköltség-elszámolásban. A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 338 forinttal, a gázolaj literenként 328 forinttal, az autógáz pedig 198 forinttal számolható el 2016. június 1. és június 30. között.

Ha a személyijövedelemadó-törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget ez alapján számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Adóbevallási és SZÉP-kártyás határidő is van ma
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást