Milliárdokat takarít meg az Ablakon Bedobott Pénz

Infostart
2016. május 28. 12:17
31 milliárd forint megtakarítást hozott az "Ablakon Bedobott Pénz" fenntarthatósági program a résztvevő mintegy 92 szervezetnek - hívta fel a figyelmet a KÖVET Egyesület ügyvezető-helyettese. Herner Katalin hozzátette: míg az első években a hulladékkal kapcsolatos megoldások voltak túlsúlyban, addig mostanra az energiahatékonyság került fókuszba. Az "ablakon bedobott pénz" program új pályázatát most hirdették meg.

„A programot idén tizenkettedik alkalommal szervezzük meg. 2002-ben volt a program nyitánya, a célunk az volt, hogy olyan vállalatok és szervezetek jelentkezzenek, akik környezeti és gazdasági megtérüléssel járó beruházásokat és intézkedéseket hajtottak végre” - mondta Herner Katalin, a KÖVET Egyesület ügyvezető-helyettese.

Hozzátette: az elmúlt időszakban – 2002-től 2014-ig – 92 résztvevő szervezet összesen 487 intézkedést adott be a programba.

„Ezek az intézkedések 31 milliárd forint megtakarítást hoztak a szervezeteknek és ennek egy része nem igényelt különösebb plusz erőforrást vagy beruházást, hanem átszervezéssel és újragondolással meg tudtak takarítani 6,93 milliárd forintot” - fogalmazott a KÖVET Egyesület ügyvezető-helyettese.

Mint mondta, vannak olyan intézkedések, amelyek 3 éven belüli megtérülési idővel rendelkeznek – őket hívják úgy ebben a programban, hogy „alacsonyan csüngő gyümölcsök”. 11,2 milliárd forint megtakarítást értek el velük a szervezetek, az intézkedések 36 %-a tartozik ide.

„Vannak ennél magasabb megtérülési idővel rendelkező intézkedéseink is, őket úgy hívjuk, hogy „magasan csüngő gyümölcsök”, ezzel 9,5 milliárd forintot takarítottak meg a szervezetek” - fűzte hozzá Herner Katalin.

Az ügyvezető-helyettes elmondta: az Ablakon Bedobott Pénz című programban az összes intézkedés által megtakarított erőforrásokat és a megelőzött szennyezést egy táblázatban összesítik.

„Szép számok jönnek ki a végén. Az eddigi 12 év alatt az összes intézkedés által megtakarított elektromos energia például 860 gigawattóra. Ha ezt le akarnánk fordítani emberi nyelvre, akkor azt mondhatnánk, ez a szám a paksi atomerőmű 18 nap alatt megtermelt energiamennyiségét jelenti” - mutatott rá a KÖVET Egyesület ügyvezető-helyettese.

Herner Katalin szerint a trend jól látható: amíg az elején nagyon sok volt a hulladékkal vagy kisebb beruházással kapcsolatos intézkedés, az utóbbi években megnőtt az energiahatékonyság szerepe.

„Éppen ezért a díjak egy része már kifejezetten erre szolgál. Az 5 meghirdetett díjból 2 kifejezetten karbon-díj. Karbon-megtakarítási különdíjat fogunk kiosztani a program végén, egyet a szervezetek és intézmények számára, egyet pedig a gazdálkodó szervezetek, vállalatok számára” - mondta Herner Katalin, a KÖVET Egyesület ügyvezető-helyettese az InfoRádiónak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Milliárdokat takarít meg az Ablakon Bedobott Pénz programja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást