Az elmúlt 15 évben nem volt ilyen alacsony az első négyhavi hiány

InfoRádió / MTI
2016. május 19. 13:10
Az év első négy hónapjában 144,9 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya az egy évvel korábbi 609,8 milliárddal szemben - - erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében az előzetesen közölt adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A hiány csökkenését a kiadások 432 milliárd forintos visszaesése magyarázta, amelyet az uniós támogatások kifizetésének és a kamatkiadások mérséklődésével magyarázott a jelentés. Csökkent emellett az EU költségvetéséhez történő hozzájárulások és a lakásépítési támogatások kifizetése is.

A bevételek mindössze 2,9 milliárd forinttal haladták meg a tavaly január-áprilisit.

A négyhavi deficit az idei évre előirányzott hiány 19 százaléka volt a tavalyi 50 százalékkal szemben.

A központi költségvetés hiánya január-áprilisban 209 milliárd volt az egy évvel korábbi 643,6 milliárddal szemben, a társadalombiztosítási alapok négyhavi többlete 23,6 milliárdról 42,6, az elkülönített alapok szufficitje 10,2-ről 21,5 milliárd forintra nőtt.

A bevételi oldalon a gazdálkodó szervezetek befizetései 30 milliárd forinttal meghaladták a tavaly első négy havit és 460,5 milliárd forintot értek el. Ebből a társasági adóbevételek 51 milliárddal 163,1 milliárdra emelkedtek, a pénzügyi szervezetek különadójából viszont 18,2 milliárddal kevesebb folyt be.

A fogyasztáshoz kapcsolt adókból 21 milliárd forinttal több, 1323,2 milliárd forint folyt be, az áfa-bevételek gyakorlatilag hozták a teljes növekedést, de a jövedéki adóbevételek is emelkedtek 7 milliárddal, a tranzakciós illetékből befolyt bevétel viszont 8 milliárddal kevesebb volt, mint a múlt év azonos időszakában.

A lakosság adóbefizetései 17 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit, amihez a személyi jövedelemadó bevételek 9,5 milliárddal járultak hozzá, azaz az emelkedő bérkiáramlás hatása meghaladta az adókulcs csökkentéséét. Az illetékbefizetések 6 milliárddal nőttek, amiben az ingatlanpiac élénkülése is tükröződhet.

A költségvetés kamatbevételei 77 milliárd forinttal 125,9 milliárdról 48,7 milliárdra csökkentek. A kamatkiadások viszont 96 milliárddal 284 milliárdra estek.

A kiadási oldalon 11 milliárd forinttal kevesebb, 29,5 milliárd forint lakástámogatást folyósított a költségvetés. A családi támogatások 36,1 milliárd forinttal (20,7 százalékkal) 138,7 milliárd forintra csökkentek, amiből 28,6 milliárdot a családi pótlék folyósítás csökkentése adott, amely így négy hónap alatt 107 milliárd forintot tett ki. Jelentésében a csökkenést azzal magyarázta, hogy tavaly a májusban esedékes kifizetéseket is áprilisra előrehozták.

A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kifizetéseinél jelenik meg az uniós támogatások folyósításának csökkenése, amely az idén január-áprililsan 213,7 milliárd forint volt, 430 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az uniós költségvetésbe befizetett magyar hozzájárulás a tavalyinál 33,5 milliárddal kevesebb, 105 milliárd forint volt az első négy hónapban.