eur:
394.25
usd:
365
bux:
65619.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Varga Mihály: csak átmeneti a gazdasági növekedés lassulása

Jelentősen elmarad a várakozásoktól a gazdasági növekedés. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése alapján a bruttó hazai termék a prognosztizált 1,7-2,5 százalék helyett mindössze 0,9 százalékkal emelkedett. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter exkluzív rádióinterjújában az InfoRádiónak azt mondta: átmenetinek tartja a gazdasági növekedés lassulását.

Varga Mihály kiemelte, hogy a gazdasági tárca jóslata 1,7 százalékos jóslata a legpesszimistábbak közé tartozott, de az első negyedév gazdasági adata meglepetés volt.

„Két okot látunk, az egyik a járműipar év elejei leállása. Úgy tűnik, hogy ez a szokásosnál hosszabb ideig tartott most. Jól lehetett látni, hogy a márciusi közúti gépjárműgyártás 14 százalékos visszaesése jellemző lesz az első negyedévre, arra számítottunk, hogy az ipar most nem tudja hozni a korábbi teljesítményét.”

A nemzetgazdasági miniszter a másik területként az uniós források felhasználását említette.

„Van egy ciklusváltás, idén indulnak el azok a komolyabb programok, amelyek a forrásfelhasználást lehetővé teszik, és a kifizetések is ennek az ütemét követik. Azt láttuk, hogy az első negyedévben a korábbi mértéknek csak a harmadát használták fel a pályázók, ez azt jelenti, hogy az uniós kifizetések üteme lassabb annál, mint amit a korábbi években megszoktunk.”

Varga Mihály hangsúlyozta, a kevesebb a kifizetés hat az építőiparra, ez az első negyedévben 27 százalékkal csökkent. A rossz mellett az a jó hír, hogy a szerződések száma nő.

„Épületekre vonatkozóan 17, egyéb építményekre 68, és az új lakóépületekre kiadott engedélyek száma pedig 50 százalékkal több mint az előző évben. Ebből arra következtetünk, hogy az építőipar első negyedéves rosszabb teljesítményét a következő negyedévek már kompenzálni fogják, és erőteljesebb növekedés lesz.”

A nemzetgazdasági miniszter jelezte, elemezni fogják a KSH részletes adatait, ez alapján tudják meghatározni, melyik területeken kell erősíteni, milyen intézkedések lesznek szükségesek.

„Az látszik, hogy azok a növekedésösztönző lépések, amelyeket az elmúlt években meghoztunk, statisztikai értelemben kezdenek kifutni. A feketegazdaság visszaszorítására hozott intézkedések, az online kasszák bevezetése vagy az EKÁER-rendszer felállása már nem jelenik meg olyan módon a statisztikákban, mint korábban. Új elemekre, ösztönzőkre van szükség. Át kell gondolnia a kormánynak, melyek lehetnek ezek. A feketegazdaság kisebb mértékű ma már, de ott még látunk lehetőséget lépésekre. A foglalkoztatás bővülése örömteli, de látjuk, hogy egyre több szektorban okoz gondot a munkaerő megtalálása.”

Varga Mihály elmondta, hogy az ipar, feldolgozóipar lehetőségeinek kihasználására elkészült az Irinyi-terv nevet viselő iparpolitikai koncepciót a kormány elfogadta.

„Törekednünk kell arra, hogy a következő években a járműipar mellé fel tudjanak nőni olyan ágazatok, amelyeknek a gazdasági növekedési hatása jelentősebb lehet, mint most. Ilyen lehet az élelmiszer- és a gyógyszeripar, látunk lehetőséget a digitalizációban és a korábbi években elhanyagolt védelmi ipar kapacitásainak növelésében. Ezek segíthetnek abban, hogy ha a járműipar kicsit lassabban teljesít, akkor a gazdasági növekedés mégse essen ilyen mértékben vissza” - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak adott interjújában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar vármegyei székhely térségében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×