Mikroszkopikus méretű az infláció

InfoRádió / MTI
2016. május 10. 10:47
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Éves szinten legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, az üzemanyagok ára viszont jelentős mértékben csökkent.

Január-áprilisban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: az üzemanyagok ára 4,3 százalékkal lett drágább egy hónap alatt, döntően ez az oka az infláció havi, illetve éves növekedésének is. Az élelmiszerek árának emelkedése az idényáras élelmiszerek drágulásának tudható be - tette hozzá.

Az osztályvezető elmondta: legutóbb 2013 januárjában volt ekkora, és 2012 januárjában volt ennél magasabb a fogyasztói árak átlagos emelkedése az előző hónaphoz viszonyítva.

Az éves maginfláció szezonálisan kiigazított értéke 0,1 százalékponttal, 1,4 százalékra emelkedett áprilisban, a havi mutató pedig 0,2 százalékpont volt a márciusi 0 százalék után.

Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal emelkedett. Ezen belül a cukoré 19,5, az idényáras élelmiszereké - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - 14,2, a csokoládé és kakaóé 6,4, az étolajé 5,6 százalékkal nőtt.

A sertéshús ára 17,8, a tejé 9,2, a sajté 5,1 százalékkal csökkent.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,3, ezen belül a dohánytermékek 4,4 százalékkal drágultak egy év alatt, míg a sör 0,5 százalékkal olcsóbb lett, a bor és a töményitalok ára 1,3, illetve 1,1 százalékkal emelkedett.

Az üzemanyagok 10,8 százalékkal még mindig olcsóbbak voltak, mint tavaly áprilisban, de márciusban 14,8 százalékkal volt alacsonyabb az áruk, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.

A szolgáltatások 1,6, százalékkal drágultak, ezen belül a lakbérek 6,2 százalékkal, a külföldi utazások 10,4 százalékkal, a színházjegyek 5,1 százalékkal kerültek többe, mint tavaly áprilisban, a telefon és internet 2,2, a postai szolgáltatások díja 2,4 százalékkal emelkedett.

A tartós fogyasztási cikkek 1,0 százalékkal drágultak, a használtautók ára 6,8, az újaké 0,8 százalékkal emelkedett. A televíziók ára viszont 4,0, a telefonok számítógépek és fényképezőgépek ára 4,1 százalékkal csökkent.

A ruházkodási cikkek 0,3 százalékkal drágultak.

Az egyéb cikkekért - a gyógyszerekért, a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos termékekért, a kulturális cikkekért, illetve a járműüzemanyagokért - 3,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

A háztartási energia ára 0,1 százalékkal csökkent 12 hónap alatt, alapvetően a palackos gáz árának 10,7 százalékos csökkenése miatt, míg a tűzifa ára 3,7 százalékkal emelkedett.

Márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,8 százalékkal nőtt. Ezen belül az idényáras élelmiszerek 4,4, a csokoládé és kakaó 3,1, a cukor 1,5, a liszt 1,2 százalékkal drágult. A tojás ára 2,6, az étolajé 1,1 százalékkal csökkent.

A fogyasztási főcsoportok közül a szezonváltás miatt a ruházkodási cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 2,4 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni áprilisban, mint egy hónappal korábban - közölte a KSH.