A kormány már áprilisban megtárgyalhatja az átfogó tejágazati stratégiát

InfoRádió / MTI
2016. április 5. 20:36
A kormány már áprilisban megtárgyalhatja a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által elkészített átfogó tejágazati stratégiát, egyebek között erről is szó volt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és a Magyarországon működő meghatározó kiskereskedelmi láncok képviselőinek keddi budapesti egyeztetésén, amelyen a magyar tejágazat stabilitását segítő lépésekről egyeztettek.

A megbeszélésen a tárcavezető úgy vélekedett, hogy az európai szintű tejválságban a kormányzati segítségnyújtáson túl valamennyi piaci szereplő közép- és hosszú távú érdekeit is figyelembe vevő együttműködésre van szükség - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel a megbeszélést követően.

Az egyeztetésen a kiskereskedelmi láncok képviselői szerint rövid távon is hatékony lépés lehet a tej és tejtermékek áfakulcsának csökkentése. Tartós megoldásnak tartanák a magyar tejipar versenyképességének és termékeinek fejlesztését, és célszerűnek látják a magyar tejtermékek fogyasztásösztönzését, a folyamatos fogyasztói marketingkampányokat.

Az egyeztetésen részt vevő kiskereskedelmi láncok képviselői jelezték: egy esetleges áfacsökkentés esetén a sertés tőkehúshoz hasonlóan vállalnák annak továbbadását a fogyasztók számára.

A szaktárca a megbeszélésen tájékoztatást adott a tejágazatot érintő aktuális kormányzati lépésekről is - olvasható az FM közleményében.