Mars-expedíciónyi pénz fekszik a megújuló energiák kutatásában

Infostart
2016. március 7. 15:21
Az elmúlt tíz év technológiai fejlődése sokkal olcsóbbá tette a megújuló energiát -- mondta Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdásza az InfoRádió Aréna című műsorában.

A tiszta energia terén úttörő szerepet felvállaló Németország óriási szolgálatot tett a világ többi országának - fogalmazott Varró László az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Németország, Nagy-Britannia, Hollandia a tíz éve még drága nap- és szélenergia termelése iránt olyan mértékű elkötelezettséget tett, ami mostani értéken számolva 400 milliárd eurót jelent. Ez nagyjából annyi pénz, mint amennyi a NASA becslése arról, hogy mennyibe kerülne egy új Apollo-program a Marsra - érzékeltette a nagyságrendet a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdásza.

Hozzátette, hogy ez a néhány ország valósította meg azt a technológiai innovációt és tömeggyártást, amely a szegényebb országok számára is megfizethetővé tette a megújuló energia előállítását.

Magyarország és minden más olyan ország, amelyik most indul el a nap és szélenergia alkalmazásában, nagyon nagy mértékben élvezi az előnyeit az úttörő országok erőfeszítéseinek - hangsúlyozta a szakember.

Ma a világ legolcsóbb napenergia-projektje a perui Atacama-sivatagban van, ahol a nap évi 2900 órát süt a németországi 1200-hoz képest. De tíz évvel ezelőtt még ott ilyen feltételekkel sem lett volna megfizethető ez a technológia - illusztrálta a fejlődés tempóját és jelentőségét Varró László. 

Hanganyag: Hlavay Richárd


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást