eur:
393.88
usd:
364.83
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

2019-ig megvalósulhat a legtöbb uniós beruházás

A jövő év nyaráig az összes pályázatot kiírják a Magyarország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint összegű európai uniós forrás felhasználására, így a legtöbb beruházás 2019 végéig megvalósulhat - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) EU-s források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Nyíregyházán.

Hozzátette, a 10 beruházási program összegének 60 százalékát gazdaságfejlesztésre szándékoznak fordítani.

Külön kitért a mintegy 1300 milliárd forint összegű Terület- és Településfejlesztési Operatív Programra, amelynél újdonságnak tartotta, hogy decentralizált lesz felhasználása a 19 megye, illetve a 23 megyei jogú város önkormányzatának tervei alapján.

Lipők Sándor, a térségi fejlesztésekért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón ismertette a Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításának indítását, kiemelve, hogy a rendelkezésre álló közel 1300 milliárd forintból 200 milliárdot az élelmiszer-feldolgozói ipar, 92 milliárdot a kertészeti ágazat, míg 75 milliárdot az állattenyésztés fejlesztésére kívánnak fordítani.

Hozzátette: stratégiai célként kezeli a kormány a mezőgazdasági vízgazdálkodás és az öntözésfejlesztés támogatását is.

Beszámolt továbbá arról, hogy a vidékfejlesztési programban eddig 167 pályázati felhívás jelent meg, a támogatási keret 46 százalékát hirdették meg.

Az eddig benyújtott pályázatok közül 2100 nyert támogatást, 472 milliárd forint összeggel.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke arról szólt, hogy a megye rendelkezésére álló 89,3 milliárdos fejlesztési forrás felhasználása iránt élénk az érdeklődés a nyírségi települési önkormányzatok részéről, s a pályázatok benyújtásához szakmai segítséget is adnak a helyhatóságoknak.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×