eur:
394.12
usd:
365.74
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Több mint harmadával nőtt a Mol eredménye tavaly

Mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) 2015-ben a Mol csoport az előző évi 510,6 milliárd forintról - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint tavaly az utolsó negyedévben 147,3 milliárd forint volt az újrabeszerzési árakkal becsült tisztított EBITDA, ami csaknem azonos az egy évvel korábbi 146,5 milliárd forinttal, és szinte megegyezik az elemzői várakozásokkal is.

A Portfolio által készített konszenzus és a magyar olajipari vállalat elemzői egyaránt 147,6 milliárd forint negyedéves tisztított EBITDA-ra számítottak.

Az értékesítés nettó árbevétele 929,6 milliárd forint volt 2015 utolsó negyedévében, ami 21 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest. A nettó árbevétel tavaly 4102,6 milliárd forintra csökkent a 2014-ban elért 4866,6 milliárd forintról.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki kifejtette, hogy a Mol az utóbbi két évtized egyik legnehezebb működési környezetében tudta növelni eredményét 2015-ben, nagymértékben megemelve a cég készpénztermelő képességét, így még erősebb mérleggel zárva az évet.

Hozzátette: ezekkel az eredményekkel a Mol jobban teljesített az integrált olajipari vállalatok többségénél. Úgy vélte, hogy a feldolgozás és kereskedelmi (downstream) üzletág 2015-ben bebizonyította, hatékony és jelentős készpénztermelő képességgel rendelkezik. A hosszú távú növekedés érdekében a cég további befektetéseket hajt végre, valamint ezzel egy időben átalakítja az upstream (kutatás és kitermelés) divíziót azért, hogy a hordónkénti 35 dolláros olajár mellett is profitábilisan működjön világszerte.

Hernádi Zsolt elmondta továbbá, hogy idén 2 milliárd dollár körüli EBITDA elérésére törekszik a vállalat, olyan készpénztermelés mellett, amely fedezi a tulajdonosoknak fizetett osztalékot akár kedvezőtlen körülmények között is.

A Mol közölte, hogy a negyedik negyedéves eredményt jelentős, 504 milliárd forintos egyszeri értékvesztés befolyásolta. A korábbi bejelentésekkel összhangban a vállalat 131 milliárd forintos eszközleírást hajtott végre az Akri Bijeel blokk felhagyásához kapcsolódóan, valamint további 373 milliárd forintos értékvesztést könyvelt el, amelyet elsősorban az olajár-várakozások változása indokolt.

A jelentés szerint az upstream üzletág speciális tételek nélküli EBITDA-ja a tavalyi utolsó negyedévben 32 százalékkal 44,1 milliárd forintra csökkent 2014 azonos időszakához képest. A felére csökkent kőolajárak miatt az upstream 26 százalékkal kisebb teljes éves eredményt ért el, amelyet részben ellensúlyoztak pozitív fejlemények, így például a kutatási kiadások jelentősen estek, és a forint 20 százalékos csökkenése a dollárral szemben is részben kompenzálta az olajárak esését.

A downstream üzletág "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja, 105,7 milliárd forint volt a tavalyi negyedik negyedévben, elsősorban az előző negyedévi rekordmagas eredményt követő szezonális hatások miatt. A divízió teljes évben elért eredménye a 2014-es 206,3 milliárd forintról több mint a duplájára, 461,5 milliárd forintra nőtt. A kedvező külső környezet, a finomítói és petrolkémiai árrések, valamint a magasabb értékesítési volumenek egyaránt támogatták a szegmens teljesítményét - közölte az olajkonszern.

A Mol-csoport tavaly az utolsó negyedévben 152,4 milliárd forint nettó működési cash-flowt ért el, ami szinte azonos a 2014. negyedik negyedévivel, 2015-ben azonban az érték 592,2 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 434,5 milliárd forintról.

A nettó eladósodottsági szint 19,6 százalékról 2015 végén 20,6 százalékra emelkedett.

A gáz midstream (gázszállítási üzletág) 59,6 milliárd forint speciális tételek nélküli EBITDA-t ért el 2015-ben, amely 2 százalékkal haladja meg az előző évi eredményt, a negyedik negyedéves teljesítmény kompenzálta a gyengébb első kilenc hónap eredményét.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír keddi záróára 14 030 forint volt, míg az elmúlt egy évben 11 705 és 15 600 forint között mozgott.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×