eur:
393.73
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Stagnált az aranykereslet tavaly

Az arany forgalma 2015-ben 4214 tonnát tett ki, ez csaknem megegyezett az előző évivel, miközben kínálata 4 százalékkal volt alacsonyabb - ismertette Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel az Arany Világtanács legfrissebb adatait.

Kifejtette: arany ékszerekből 2455 tonna talált vevőre tavaly világszerte, 3 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben, annak ellenére, hogy 11 éve nem adtak el annyi ékszert, mint 2015 második felében. A fellendülés oka a hagyományosan az év utolsó negyedére eső indiai fesztiválszezon élénk keresletének köszönhető - mutatott rá Juhász Gergely.

Kiemelte: Kínában a hosszabb időn át szárnyaló gazdaság lassulása miatt jelentkező fogyasztói elbizonytalanodás és a jüan gyengülése miatt vásároltak sokan a sárga nemesfémből. A világ két legnépesebb országa amúgy is dominálta az aranypiacot, Kína 985 tonnás és India 849 tonnás - az előző évit 2, illetve 1 százalékkal meghaladó - vételei a világ keresletének 45 százalékát adták - magyarázta a szakértő.

Ismertette: aranyrudakból és aranyérmékből 1,1 százalékkal több, 1011 tonna került új vevők kezébe az elmúlt évben az előző évi eladásokhoz viszonyítva, míg a globális befektetési aranykereslet 2015-ben 8 százalékkal volt magasabb a tavalyelőttinél. A világ ipara 2015-ben 5 százalékkal kevesebb, 331 tonna aranyat használt fel, mint az előző évben - mondta a Conclude vezérigazgatója.

Juhász Gergely rámutatott: a központi bankok immár öt éve több aranyat vesznek, mint amennyit eladnak. Tartalékaik 2015-ben 588 tonnával nőttek, ami szerinte annak tudható be, hogy a jegybankok a rekordmélységbe zuhant olajárak és a világgazdaságba vetett bizalom csökkenése miatt eszközeik egyre nagyobb részét helyezték a válságok idején menedékeszköznek számító sárga nemesfémbe.

Az aranykínálat 4258 tonnát mutatott 2015-ben, így 4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Ennek oka, hogy az újrahasznosítás sok éve nem látott szintre esett, míg a kitermelés 2008 óta először mutatott visszaesést - hangsúlyozta a Conclude vezérigazgatója.

Az aranyárak esését követő kényszerű költségcsökkentések, bányabezárások és a kitermelési projektek elhalasztása miatt a bányászat a tavalyi év utolsó negyedében már visszaesett, amire a válság hét évvel ezelőtti kitörése óta nem volt példa. A 2015-ös 3165 tonnás aranybányászat 2 százalékkal maradt el az előző évi 3244 tonnás mennyiségétől.

Juhász Gergely rámutatott: a dollár erősödésével magyarázható, hogy míg az arany unciánkénti (1 uncia=31,10135 gramm) ára az amerikai devizában közel 10 százalékkal volt alacsonyabb 2015 végén, mint az elmúlt év elején, addig euróban csak 1 százalékkal csökkent, forintban mintegy 3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni az aranyért 2015 végén a múlt év elejéhez képest.

A Conclude Befektetési Zrt. fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×