eur:
393.93
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kínai kölcsönt vesz fel a Gazprom?

A Gazprom orosz gázipari cég vezetősége kínai kölcsön felvételének a lehetőségét vitatja meg a jövő héten. A cég egyben azt is bejelentette, hogy jelentősen növelte gázexportját Olaszországba.

A Gazprom keddi közleménye szerint a cég igazgatótanácsa február 24-én vitatja meg a hitelfelvétel lehetőségét a Bank of China londoni részlegétől.

A Gazprom a témával kapcsolatban mást nem közölt.

Az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciók miatt sok más orosz céghez hasonlóan a Gazprom is csak drágán juthat kölcsönhöz külföldön.

A Gazprom egy másik, szintén kedden ismertetett közleménye szerint február első két hetében a cég 1 milliárd köbméter földgázt exportált Olaszországba, ami 70 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A Gazprom tavaly 130,052 milliárd köbméter földgázt adott el Európának, 10,9 százalékkal többet a 2014. évinél.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×