eur:
394.31
usd:
370.33
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A Budapest Banknál is igényelhető a CSOK

2016. január 18-tól a Budapest Banknál is elérhető a kibővített feltételek mellett igényelhető Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), valamint az új fix 3 százalékos kamatozású Otthonteremtési Kamattámogatott Lakáshitel - áll a Budapest Bank sajtóközleményében.

A pénzintézetnél az év első munkanapja óta az ország minden területén intenzíven érdeklődnek az ügyfelek az új, akár tízmillió forintos CSOK iránt. Ezen belül vidéken a kisebb településeken mutatkozik erősebb érdeklődés, ahol jellemzően az új lakóház építésére, míg a nagyobb városokban az új lakás vásárlására igénybe vehető támogatásokra kíváncsiak az ügyfelek.

A támogatások igényléséhez számos feltételnek kell megfelelni, így a Budapest Bank azt javasolja érdeklődő ügyfeleinek, hogy a tájékozódást a bank honlapján kezdjék, ahol részletes információkat találnak a támogatás feltételeiről. További kérdések esetén a telefonos ügyfélszolgálatot érdemes hívni, illetve a bankfiókokban a Budapest Bank tanácsadói segítenek eligazodni a szabályok között.

A pénzintézet szakemberei külön felhívják a figyelmet, hogy a legkeresettebb "10+10 milliós támogatás", azaz a három gyermek után igényelhető 10 milliós CSOK és a kizárólag e mellé igényelhető 10 milliós kamattámogatott hitel kombinációja, kizárólag új lakás vásárlására vagy építésére igényelhető.

Ezen belül a kamattámogatott hitel csak olyan lakásra vehető fel, ahol a telekár és az ÁFA nélküli vételár/építési költség nem haladja meg a 30 millió forintot. Célszerű tehát az érdeklődőknek az ingatlanpiacon is körülnézni, hogy van-e olyan ingatlan, amely ezeknek a feltételeknek megfelel.

Amennyiben az ügyfélnek már konkrét elképzelése van, esetleg a megvásárolni kívánt ingatlant is kinézte, mielőtt adásvételi szerződést kötne, vagy bármilyen kötelezettséget vállalna, mindenképpen célszerű személyesen egyeztetnie a bankkal a támogatás igénylésének feltételeiről.

Figyelemmel az igényléshez szükséges dokumentumok költségvonzatára és érvényességi idejére, fontos, hogy az ügyfelek csak a banki tanácsadókkal történt egyeztetés után kezdjék el a támogatás igényléséhez szükséges igazolások beszerzését.

Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×