eur:
394.5
usd:
370.45
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Tavaly 7 százalékkal nőtt a kínai GDP

A kínai hazai össztermék (GDP) tavaly meghaladta a 10 ezer milliárd dollárt, a gazdaság pedig mintegy hét százalékkal nőtt - közölte egy pekingi fórumon a kínai kormányfő.

Li Kö-csiang azt mondta, hogy 2015-ben a GDP mintegy felét a szolgáltatási ágazat adta, és hogy az országban a foglalkoztatottak száma meghaladta a 900 milliót.

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy a tavalyi gazdaságnövekedéshez 60 százalékban járult hozzá a belső fogyasztás.

A Kína tavalyi utolsó negyedévi és egész évi gazdasági növekedésére vonatkozó adatokat kedden ismertetik.

A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének átlaga szerint tavaly a GDP-növekedés 6,9 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 7,3 százalékról.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×