eur:
394.32
usd:
370.38
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Harminc dollár alatt a kőolaj ára!

Harminc dollár alá esett a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb mindkét nyersolajkeverék ára pénteken. Az év eleje óta mintegy 20 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára.

Több mint 12 éve, 2003 decemberében fordult elő utoljára, hogy a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta és az Európában irányadó északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára egyidejűleg a 30 dolláros szint alatt álljon. A Brent jegyzése szerdán és csütörtökön, a WTI-é pedig kedden járt a 30 dolláros szint alatt, ami utoljára 2004 áprilisában, illetve 2003 decemberében fordult elő.

Közép-európai idő szerint péntek délelőtt fél 12-kor a Brent márciusi szállításra hordónként (159 liter) 29,54 dollárba került, 1 dollár 34 centtel, 4,36 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Eddig napi csúcspontján 31,17 dolláron állt, minimumát pedig 29,47 dolláron ütötte meg, miután csütörtökön 30,88 dolláron zárt.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára februári szállításra hordónként 1 dollár 76 centtel, 5,66 százalékkal, 29,44 dollárra zuhant. A jegyzések eddig a 29,41 dollár és 31,22 dollár közötti sávban szóródtak a csütörtöki 31,20 dolláros zárás után.

Elemzők azzal magyarázták a pénteki árzuhanást, hogy a várakozások szerint hamarosan feloldják az Iránt sújtó nemzetközi szankciókat. Az iráni kormány pedig többször is jelezte, hogy ezt követően szándékában állni növelni kőolajexportját, ami tovább súlyosbítja a túlkínálat és a nyomott kereslet által jellemezhető piaci helyzetet.

Londoni iparági elemzők kedden meredeken csökkentették idei olajár-előrejelzéseiket, elsősorban a kereslet és a kínálat egyensúlyát meghatározó alapfolyamatok markáns romlásával indokolva a felülvizsgálatot.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays új előrejelzése szerint a Brent és a West Texas Intermediate hordónkénti átlagára az idén egyaránt 37 dollár lesz. A Morgan Stanley, a Goldman Sachs és a Bank of America-Merrill Lynch iparági elemzői azt valószínűsítették, hogy 20 dollárig is csökkenhet a Brent árfolyama az idén, a Royal Bank of Scotland szakelemzői pedig 16 dolláros mélypontot sem tartanak kizártnak. Az egyik brit nagybank, a Standard Chartered elemzői elképzelhetőnek vélik, hogy legrosszabb esetben 10 dollárra esik az olaj ára.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakelemzői valószínűtlennek nevezték, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre. A ház szerint nehéznek bizonyulhat még az 50 dollár feletti átlag tartása is az évtized második felében.

Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×