eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Az ipari termelés novemberi visszaesése nem rontja le az éves eredményt

Az ipari termelés tavaly novemberben 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat szerint 7 százalékos volt a növekedés - tette közzé a részletes adatait a Központi Statisztikai Hivatal.

Azt már az előzetes adatközléskor is tudtuk, hogy novemberben 1,4 százalékkal mérséklődött a termelés volumene az előző hónaphoz képest. Most már azt is tudjuk, hogy ennek elsődleges oka az volt, hogy a járműgyártó ágazat termelése esett vissza - közölte Madár István.

Ez tulajdonképpen annyiban nem lenne meglepetés, hogy az év vége felé érezhetően a leállások, műszaki átállások időszaka kezdődik el egy egyre nagyobb súlyt kitevő ágazatban. Ez pedig egy kissé visszaveti ennek az ágazatnak a teljesítményét - magyarázta a jelenséget a Portfolio vezető elemzője.

Hozzátette: annyiban mégis meglepésnek mondható a visszaesés, hogy egyrészt inkább a december szokott a visszaesés tipikus hónapja lenni, másrészt pedig azt hallhattuk, hogy a Suzuki 2015-ben a termelés bővítéséről döntött, aminek nagy részét az év második felében hajtotta végre. Ez alapján azt lehetett gondolni, hogy ez némileg ellensúlyozza a szezonális hatást. Úgy tűnik, hogy ez mégsem következett be - véli Madár István.

Kifejtette: évek óta jellemző az, hogy a járműgyártás adja az ipari termelés első számú húzóerejét - nincs ez máshogy most sem, dacára a novemberi visszaesésnek. Ugyanakkor minden hónapban érdeklődve nézzük azt, hogy vajon lesz-e újabb ágazat, amelyik esetleg tartósabb húzóerőt tud biztosítani. Annál is inkább, hiszen azt azért sejtjük, hogy a járműgyártó ágazat nagyjából a kapacitás csúcsainak közelében járhat. További nagy kapacitásbővítésekről nem tudván azt gondoljuk, hogy jövőre azért egy kisebb lassulás ebben a szektorban megjelenhet - magyarázta.

Azt látjuk, hogy a fémgyártás például most már majdnem másfél éve emelkedő pályán van, amelyik egy közepes súlyú ágazatnak számít. Az elektronika viszont továbbra is csak stagnál. Ami talán még jó, hogy a gépipar egy hosszabb időszakig tartó visszaesés után mintha elérte volna a padlót, és most már elkezdett feltápászkodni - részletezte.

Összességében most már nagyon kevés ágazatról mondhatjuk el azt, hogy éves alapon visszaesést produkált. Nyilván mind a súlya, mind pedig a növekedés dinamikája miatt ezek azért még messze vannak a járműgyártás száguldásától, de úgy gondoljuk, hogy valamelyest idén már tudják mérsékelni azt a hatást, amit a járműgyártás esetleges lendületvesztéséből az ipar elszenved - fogalmazott Madár István.

Úgy látjuk, hogy a novemberi visszaesés nem rontja le az év egészét. A 7-7,5 közötti éves átlagos növekedés már mindenképpen a múlt év sajátja. Még a decemberi számokat várjuk, de úgy gondoljuk, hogy 7,3 százalék lesz az éves átlagos volumen-növekedés. Azt gondoljuk, hogy idén ehhez képest lesz egy lassulás, és részben a világgazdasági bizonytalanságokat is megfigyelhetünk, részben pedig már az említett hazai kapacitás-telítődések az okai annak, hogy talán nem lesz akkora növekedés - véli a szakértő.

Így tehát összességében azt gondolom, hogy tovább fog tartani az ipari szektor most már több éve tartó bővülése, de talán jövőre kisebb hozzáadott érték kell majd a növekedéshez, mint amit láthattunk például tavaly - összegezte a Portfolio vezető elemzője.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×