eur:
391.94
usd:
366.68
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ismét élen a BMW

Tavaly is a BMW értékesítette a legtöbb luxus kategóriás autót világszerte, ezzel 2005 óta, sorban tizenegyedik éve vezeti az eladásokat az Audi és a Mercedes előtt.

A hétfőn publikált 2015-ös adatokból kiderült: az X5-öshöz hasonló városi terepjárók húzták a müncheni autógyártó eladásait, amely így 1,91 millió járművet értékesített, 5,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Mini márkával együtt 6,1 százalékos volt a növekedés, az összesített eladások pedig elérték a 2,25 milliót.

Ian Robertson, a konszern értékesítésért felelős igazgatótanácsi tagja szerint idén az egyik legnagyobb kihívás a lassuló kínai eladások lesznek, a szakember "alacsonyabb egyszámjegyű" növekedést vár Kínában 2016-ban.

Hozzátette azt is, hogy a német kormány környezetvédelmi szabályozása várhatóan lendületet ad az elektromos és hibrid autók eladásának. A BMW tavaly 25 ezer i3-mas elektromos meghajtású autót értékesített.

A Mercedes-Benz eladásai tavaly 13,4 százalékkal, 1,87 millió járműre nőttek, míg az Audi 1,8 millió, a 2014-esnél 3,6 százalékkal több luxusautót értékesített.

A tavaly ősszel kirobbant dízelbotrány negatívan érintette az Audi, a Volkswagen prémium kategóriás márkája eladásait.

A Mercedes-Benz és anyavállalata, a Daimler viszont jelentős bevételt könyvelhetett el az új, C-kategóriás limuzinok értékesítéséből, amely tavaly 40,1 százalékkal, több mint 443 ezer darabra nőtt. Szakértők szerint az új E-kategória bevezetése új lendületet ad a márkának idén.

2014-ben a BMW 1,81 millió, az Audi 1,74 millió, a Mercedes-Benz pedig 1,65 millió luxuskategóriás autót értékesített világszerte.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 07:57
×
×
×
×