Újabb ösztönző a közfoglalkoztatásban

InfoRádió / MTI
2016. január 7. 13:38
Újabb ösztönzőt építenek be a közfoglalkoztatási szabályokba - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Pogácsás Tibor elmondta: ha egy közfoglalkoztatottnak sikerül elhelyezkednie, akkor kap pluszban 22 ezer 800 forintot. Erre 2 és fél milliárd forintos keretet biztosít a kormány.

Az elhelyezkedési juttatás lényege, hogy aki legalább egy hónapja közfoglalkoztatottként tevékenykedik, illetve az azt megelőző két éven belül legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonya volt, sikeres piaci elhelyezkedése esetén megkaphatja a közfoglalkoztatási szerződése még hátralévő idejére járó támogatást.

Pogácsás Tibor szerint ez jelentős segítség lehet a közfoglalkoztatottaknak, és ösztönzőként is működhet, hogy elfogadják a kiajánlott munkát, illetve ők maguk is keressenek ilyen lehetőséget. Mint mondta, ez a juttatás segíthet abban, hogy a közfoglalkoztatásból minél többen az elsődleges munkaerőpiacra kerüljenek.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a közfoglalkoztatás idei költségvetése 340 milliárd forint.

Pogácsás Tibor elmondta, hogy 2010-ben több mint 500 ezer munkanélküli volt az országban, és nagyon sok aktív korú egészséges ember élt segélyen és kilátástalanságban. Mostanra a foglalkoztatás minden rekordot megdöntő mértékben megnövekedett, a munkanélküliség pedig a 2010-es 12 százalékról 6,2 százalékra csökkent - közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy ez a gazdaság növekedésének és kisebb részben a közfoglalkoztatásnak köszönhető.

"Mindez azt mutatja, hogy (...) a reformok sikeresek, működnek és biztosítják az embereknek a munkalehetőségeket" - fogalmazott.

Pogácsás Tibor hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás egy eszköz ahhoz, hogy azokon a területeken, ahol ma még a piac nem képes elegendő munkahelyet teremteni, ott értelmes, a helyi közösségért végzett munkát biztosíthassanak az embereknek. A közfoglalkoztatás egyfajta előképzés is ahhoz, hogy az emberek a piaci lehetőségekkel élni tudjanak - jegyezte meg.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a kormány januárban dönt a közfoglalkoztatottak idei béréről.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást