Többet költenek a férfiak karácsonykor, mint a nők

Infostart
2015. december 13. 08:25
Egy ember átlagosan 46 ezer forintot tervez elkölteni karácsonyi ajándékra - derült ki a Budapest Bank felméréséből. A legtöbben továbbra is ruhaneműt, könyvet és illatszert vesznek. A pénzintézet lakossági számlavezetési szolgáltatások vezetője azt mondta: jó hír, hogy bár megterheli a családi költségvetést ez az ünnep, a megkérdezettek többsége előre takarékoskodik a kiadások fedezésére.

Egy ünnepre készülődő magyar átlagosan 46 ezer forintot költ. Ám jellemzően a hölgyek között magasabb azoknak az aránya, akik 50 ezer forint alatt vásárolnak, míg a férfiak közel fele 50 ezer forint feletti összeget hagynak a kasszáknál. Így jön ki a 46 ezer forintos átlag - ismertette Zsoldics Arthur.

Ebből az összegből jellemzően hat embert ajándékoznak meg a magyarok. Ebben is vannak különbségek a férfiak és a nők között. Nők esetében például gyakoribb az, hogy a szűk családon kívül esetleg barátokat is megajándékoznak - a férfiakra ez nem jellemző - mondta. Egy ember megajándékozására átlagosan hétezer forintot költenek - tette hozzá.

A Budapest Bank 2011 óta végzi ezt a kutatást, ami kétévente ismétlődik. Ebben az időszakban a slágerlista nem változott: a megkérdezettek fele ruhaneműt említett ajándékként, ezt követi a könyv - amelyet a megkérdezettek 49 százaléka mondta -, míg 44 százalékuk illatszert. Ez a ranglista az elmúlt négy évben nem nagyon változott - közölte a vezető.

Azt látjuk, hogy a karácsonyi ajándékozás időszaka eléggé megterheli a családok költségvetését - osztotta meg tapasztalatait. A megkérdezettek mindössze 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem szükséges erre külön takarékoskodniuk. A többi megkérdezett valamilyen módon igyekszik felkészülni a karácsonyi szezonra.

A válaszadók 45 százaléka már hónapokkal karácsony előtt elkezd takarékoskodni, míg a megkérdezettek 21 százaléka azt állítja, hogy karácsony előtt nem, viszont utána bepótolja a takarékoskodást, és akkor szorítja meg a nadrágszíjat - hangsúlyozta Zsoldics Arthur.

Hozzátette: a karácsonyi készülődésre a hitelfelvétel nem nagyon jön szóba, gyorskölcsönt, áruhitelt ilyen célra a magyarok nem szeretnek igénybe venni. Ráadásul évről évre visszaszorul a hitelkártyás költések aránya is. Míg két évvel ezelőtt az ügyfelek 27 százaléka említette a hitelkártyát, mint az ajándék fizetésének módját, idén ez 24 százalékra visszaesett - ismertette a Budapest Bank felmérésének eredményeit a lakossági számlavezetési szolgáltatások vezetője.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást