"Ha lenne könnyebben mobilizálható lakhatási lehetőségük, szívesebben maradnának itthon a fiatalok. A kamara egyetemisták körében végzett felméréséből pedig az is kiderült, hogy a korábbi lakástulajdonlás helyett mint nagyobb arányban preferálják a fiatalok a bérlakást. Ha van jól megfizetett munka, akkor van kereslet és igény az ilyen típusú lakhatásra" - számolt be az InfoRádiónak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanosztályának elnöke.
Sztranyák József jelezte, hogy jelenleg 4 millió 390 ezer a magyarországi lakásállomány, ennek 8-9 százaléka a bérlakás. Ezt célszerű lenne növelni, a szakmai szervezetek bérlakás-építési program kidolgozását szorgalmazzák.
"A kidolgozó 22 szervezet úgy véli: lehetne bérlakásokat építeni azokon a helyeken, ahol megindult a gazdasági fejlődés. A nyugati régióban - például Sopronban - annyira nagy a lakáshiány, hogy a lakáskulcsot nemegyszer garázskapu-nyitó helyettesíti, mert garázshelyiségeket is emeletes ágyakkal megpakolva átalakítottak lakás céljára" - mondta a szakember.
"Ahol van munka, oda szívesen mennek az emberek, de meg kell oldani a lakhatásukat is - hangsúlyozta Sztranyák József. Hozzátette: ezért gondolják úgy, hogy először is bérlakást kellene építeni. Ebben gondoltak a fiatal nemzedékre, amely jól mobilizálható, tudása miatt alkalmas arra, hogy a csúcstechnológiai iparágakban is részt vegyen. Az ő megkötésükhöz, lakhatásuk biztosításához szükség van a bérlakás-állomány növelésére.
Megkeresték koncepciójukkal a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Miniszterelnökséget is. Azt az ígéretet kapták, hogy a most készülő anyagaiknál javaslataikat figyelembe veszik tette hozzá a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanosztályának elnöke.
Hanganyag: Sánta András