2017 tavaszán indul az e-közbeszerzés

Infostart
2015. november 11. 21:44
A kis- és közepes vállalkozásokat támogatja az új közbeszerzési törvény - mondta az InfoRádiónak a Közbeszerzési Hatóság elnöke. Az ingyenes e-közbeszerzési rendszert 2017. április 18-ától az állami ajánlatkérők részére, és 2018. október 18-áig kell az egyéb ajánlatkérők részére biztosítani - tette hozzá Rigó Csaba Balázs.

Az országgyűlés szeptemberben fogadta el az új közbeszerzési törvényt, és november 1-jén lépett hatályba. Az új európai uniós irányelvek átültetése, illetve rendkívül fontos hazai kormányzati célok jelennek meg a törvényben - ismertette a hatóság elnöke.

A benne szereplő kormányzati célok - igazodva az európai uniós közbeszerzési szabályozáshoz - olyan hazai jogpolitikai célkitűzések megvalósítását szolgálják, mint a közpénzek, közbeszerzések átláthatóságának garantálása, és az eljárások egyszerűsítése, gyorsítása - részletezte.

Megjelenik a bürokráciacsökkentés is egyértelműen, hiszen az ajánlattevőknek, a vállalkozásoknak egyértelműen csökken az adminisztratív terhe. A kis- és középvállalkozásokat rendkívül előnyös helyzetbe hozhatja az új szabályozás, hiszen - ha az ajánlatkérők élnek ezekkel az új jogi lehetőségekkel, amik a törvényben vannak, akkor - minden bizonnyal a kis- és középvállalkozások élete sokkal könnyebb lesz, többen tudnak közbeszerzési eljárásokon elindulni - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs.

Kiemelte: van bőven feladat az új törvény szerint, de van bőven lehetőség is. Előtérbe helyeződnek a minőségi, értékelési szempontok. Ezentúl az ajánlatkérőnek el kell döntenie, hogy neki a fenntartási költségek fontosak-e, mert ha igen, akkor azt megjelenítheti az ajánlatkérésében, és bizony nemcsak az ár dönt, hanem mellette akár a minőségi vagy a fenntarthatósági kritériumok is dönthetnek - tette hozzá.

Az unió előírja az e-közbeszerzés elindítását, ezt 2017. április 18-ától kell az állami ajánlatkérők részére biztosítani azt az ingyenes e-közbeszerzési rendszert, ami segíti a munkájukat. Az egyéb ajánlatkérők részére pedig 2018. október 18-át határozza meg a törvény végső határidőnek - ismertette.

Hozzátette: a törvényben az áll, hogy a közbeszerzési hatóság fogja üzemeltetni ezt a rendszert, a Miniszterelnökség feladata pedig a rendszer fejlesztése lesz. Ebben a munkában szeretnénk részt venni, ezzel kapcsolatban megtettük a szükséges lépéseket.

A következő lépés az, hogy a kormánynak döntenie kell abban, hogy hogyan történjen a rendszer kifejlesztése, és akkor elindul - reményeim szerint - a jövő év elején. Jövő év végére már egy tesztelésre alkalmas rendszer lesz - remélhetőleg a közbeszerzésben érintett résztvevők nagy megelégedésére. 2018 tavaszára fogunk már ebből látni valamit - ígérte a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást