eur:
394.12
usd:
364.9
bux:
65498.37
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A fogyasztóvédelem megkezdi a szén-monoxid riasztók ellenőrzését

A fűtési szezon közeledtével a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megkezdi a forgalomban lévő szén-monoxid érzékelő készülékek vizsgálatát - közelte a hatóság pénteken. Az eredményekről az NFH folyamatosan beszámol majd az elkövetkező időszakban.

A tájékoztatás szerint a korábbi, 2014 decemberében és a 2015 januárjában elrendelt vizsgálatok során az NFH összesen 42 féle terméket, a piacon található termékek jelentős részét ellenőrizte. Ekkor 12 féle készülék felelt meg az ellenőrzésen, míg 30 féle szén-monoxid érzékelő, vagyis a készülékek közel háromnegyede nem elégítette ki a biztonságossági követelményeket - írják.

A vizsgálat során azt ellenőrzik a szakemberek a laboratóriumban, hogy a készülékek adott szén-monoxid koncentrációknál, meghatározott időtartamon belül fény- és hangjelzéssel riasztanak-e. A laborvizsgálat eredményei alapján az NFH munkatársai kockázatértékelést végeznek, illetve ellenőrzik azt is, hogy a készüléken és a csomagoláson feltüntetett jelölések, figyelmeztető feliratok, valamint a használati és kezelési útmutatók megfelelőek-e.

Az NFH felhívja figyelmet a közleményben arra, hogy komolyan kell venni a jelzést: a szén-monoxid-jelző jelzése esetén azonnal szabadba kell menni és szellőztetni. Csak akkor szabad gondolni az érzékelő hibájára, ha az a szellőztetést követően még 15 perc múlva is jelzést ad - írják.

A hatóság szerint ezek a készülékek életmentőek lehetnek, de fontos a fűtőberendezések és a kémények ellenőrzése is.

Az eddig vizsgált termékek listája elérhető az NFH honlapján.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×