eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Akár 60 millió eurót kaphat a VW távozó vezérigazgatója

Akár hatvanmillió eurót is kaphat Martin Winterkorn, a csalási botrányba keveredett Volkswagen német autógyártó volt vezérigazgatója, aki szerdán mondott le tisztségéről. Az összeg azonban csak elméletileg lehetséges, mert a Volkswagen belső szabályzata szerint nem adható végkielégítés, ha a vezetői megbízatás megszűnését olyan ok idézi elő, amelyért az érintett felelős.

A 2014. évi beszámoló szerint Winterkornt 28,5 millió euró illeti meg nyugdíjba vonulásának esetére. Ezt az összeget biztosan megkapja a 68 éves üzletember. Ehhez az összeghez járul még végkielégítés gyanánt maximum két évi fizetés, ha vezérigazgatói székéből szerződésének lejárta előtt távozik. Márpedig megbízatása érvényben volt, annak meghosszabbításáról - ha nem pattant volna ki a botrány - pénteken döntött volna a vállalat felügyelőbizottsága.

Martin Winterkorn Németország legjobban fizetett vállalati vezetője volt: 2013-ban 15 millió eurót, tavaly pedig 16,6 millió eurót keresett, ami összesen 31,6 millió eurót tesz ki. Ez azt jelenti, hogy akár 60 millió euró is ütheti a zsebét.

A végkielégítés összegéről a felügyelőbizottság dönt.

Martin Winterkorn a lemondásáról szóló közleményben "megdöbbenését" fejezte ki az Egyesült Államokban kipattant károsanyag-kibocsátási botrány miatt, ugyanakkor közölte, hogy vállalja a felelősséget a dízelmotorokkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt. Nyitott marad a felelősség szó értelmezése, amely a németországi bírói vizsgálat eredményétől függ majd, így ezzel együtt az esetleges végkielégítés is kérdéses.

Az AFP francia hírügynökség érdeklődésére a wolfsburgi székhelyű vállalat nem kívánt reagálni az ügyben.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) pénteken azzal vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A Volkswagen elismerte a csalást, és jelezte, hogy világszerte mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóját érintheti az ügy.

Amellett, hogy akár 18 milliárd dolláros bírságot kaphat a vállalat, számos más költség is terheli majd - visszahívások, bírósági eljárások következményeként - a csalás miatt. Négy nap alatt, csütörtök estig több mint 31 százalékkal esett a VW Frankfurtban jegyzett részvényeinek árfolyama, jelentősen romlottak adóskockázati mutatói, és a három nagy hitelminősítő leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a vállalat elsőrendű adósbesorolását.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×