eur:
394.06
usd:
365.66
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Egyre népszerűbbek az egyérintéses kártyák

Megtriplázódott az egyérintéses vásárlások értéke Európában az előző év azonos időszakához képest, a MasterCard legfrissebb adatai szerint. 2015 második negyedévében az európaiak közel 70 százalékkal többször választották a kasszánál ezt a fizetés lehetőségét, mint tavaly ilyenkor.

Saját adataira hivatkozva a MasterCard szerdán azt közölte az MTI-vel, minden második egyérintéses tranzakció élelmiszerboltban történik, 15 százalékuk pedig éttermekben és bárokban. A közlemény kiemeli, hogy a MasterCard 2017-től már a magasabb összegű - az eurózónán belül 25 euró (7750 Ft) feletti - vásárlások esetén is, a PIN kód megadásával lehetővé teszi az egyérintéses fizetést, bármilyen arra alkalmas eszközzel. Magyarországon ez nem újdonság, hiszen itt az 5000 forintos limitösszeget meghaladó vásárlás esetén is lehet egyérintéssel fizetni a kártyabirtokosoknak, a PIN kódjuk megadásával.

A közleményben Javier Perez, a MasterCard Europe elnöke kifejtette: két éven belül lehetővé teszik, hogy okostelefonjaik segítségével nagy értékű vásárlás esetén is pillanatok alatt, PIN kódos vagy ujjlenyomatos azonosítással fizessenek az ügyfelek valamennyi egyérintéses terminálon. Felidézte, tavaly jelentették be, hogy 2020-ra Európa minden olyan terminálján megvalósulhat az egyérintéses fizetés, amely MasterCard vagy Maestro kártyát is elfogad.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint idén az első negyedévben közel kétszer annyi egyérintéses fizetésre alkalmas bankkártya volt forgalomban, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeképpen a hazai kibocsátású fizetési kártyáknak már több mint 44 százaléka - 3,9 millió darab - egyérintéses.

Az idei év első negyedében a magyar vásárlók minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 70 milliárd forintot fizettek érintőkártyával, ami csaknem 20,5 millió fizetési tranzakciónak felel meg. Ma már országszerte 49 ezer bankkártya-elfogadó terminálnál lehet vásárolni érintőkártyával, többek közt bevásárlóközpontokban, éttermekben és bárokban, élelmiszer- és egyéb boltokban, benzinkutakon és jegyautomatáknál is.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×