KSH: nem változott a fogyasztóiár-színvonal

InfoRádió / MTI
2015. szeptember 8. 09:30
Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest nem változott a fogyasztói árak átlagos szintje, júliushoz viszonyítva pedig 0,6 százalékkal csökkentek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent éves összevetésben.

A fogyasztói árak az év első nyolc hónapjában átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző év azonos időszakához képest.

Az éves maginfláció augusztusban szezonálisan kiigazítva 1,2 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző havinál, a havi értéke pedig változatlanul 0,1 százalékon állt.

Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: elsősorban az üzemanyagok árának csökkenésével magyarázható, hogy változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal éves összevetésben. Kiemelte, hogy egész augusztusban mérséklődtek az üzemanyagárak, egy hónap alatt 5,5 százalékkal.

A KSH adatai szerint az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal emelkedett augusztusban a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezen belül egyebek mellett nőtt az idényáras élelmiszerek ára, 17,2 százalékkal a burgonyáé, a friss zöldségé, gyümölcsé, 7,7 százalékkal az étolajé és 5,9 százalékkal a tojásé. Csökkent viszont 9,0 százalékkal a cukoré, 11,2 százalékkal a tejé, 10,9 százalékkal a sajté, valamint 4,9 százalékkal a liszté.

A szeszes italok, dohányáruk 3,9 százalékkal drágultak, a tömény italok 10,2, a dohányáruk 4,1 százalékkal, míg a sör csak 0,5 százalékkal, a bor 2,6 százalékkal lett drágább, mint egy évvel ezelőtt.

A szolgáltatásokért átlagosan 1,7 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 5,6 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,3 százalékkal drágultak, miközben a ruházkodási cikkek ára 0,2 százalékkal mérséklődött.

A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal csökkent, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.

Az egyéb cikkekért - lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek - 4,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagokért 11,9 százalékkal.

Júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek.

Az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek, a burgonya, friss zöldség és gyümölcs 5,3 százalékos árcsökkenése miatt. E nélkül számítva az élelmiszerek ára nem változott az előző hónaphoz képest.

A szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatások 1,1 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett többet fizetni.

A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia ára nem változott az előző hónaphoz képest.

A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Az egyéb cikkek ára átlagosan 2,5 százalékkal csökkent, ezen belül a járműüzemanyagoké 5,5 százalékkal.(GRAFIKA)