NGM-államtitkár: tartható a 2,4 százalékos hiánycél

InfoRádió / MTI
2015. szeptember 7. 19:56
Az idei év egészét tekintve a 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél továbbra is reálisnak tekinthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Az augusztusi hiány alacsonynak mondható, így összességében a első nyolc hónap hiánya mintegy 915 milliárd forintot ér el. Ez jelentős összeg, ugyanakkor, a korábbi hónapokban látott folyamatok most is igazak, az adóbevételek igen kedvezően alakulnak, másrészt az uniós támogatásoknál az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések következményeként, jóval kevesebb bevételt tudott a kormány elszámolni, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Ez az első nyolc hónap tekintetében 370 milliárd forinttal kevesebb költségvetési bevételt jelent idén, mint tavaly.

Banai Péter Benő kiemelte: a szeptemberi iskolakezdés miatt a kormány már korábban átutalta a családtámogatásokat, illetve a megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítését is, ez augusztusban 34,5 milliárd forint többletkiadást jelent, ez az augusztusi kiadásokat növelte, a szeptemberieket csökkenteni fogja.

A korábbi évekhez hasonlóan a deficit idén is eléri, vagy meg is haladja az éves tervezett hiány 100 százalékát már az év közben, de az év végére a bevételek befolyásával a hiánycél remélhetőleg továbbra is tartható - hangsúlyozta az NGM államtitkára.