eur:
395.68
usd:
366.59
bux:
65688.77
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

KKM: Magyarország minden uniós jogszabályt betart

Magyarország az elképesztően nagy bevándorlótömeg kezelésekor és ellátásakor minden uniós jogszabályt betart, emellett mindent megtesz azért, hogy megvédje a schengeni külső határt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap.

A tárca arra reagált, hogy a svájci kormánykoalíció második legerősebb pártja, a Svájci Szociáldemokrata Párt elnöke azt kérte egy vasárnap megjelent interjúban: az alpesi ország fagyassza be Magyarország pénzügyi támogatását az ottani "emberi jogi helyzet és a menekültbotrány" miatt. Christian Levrat ezenkívül azt javasolja a svájci hatóságoknak, hogy tiltsák meg Orbán Viktor miniszterelnöknek a belépést Svájcba.

A KKM kiemelte: az ilyen nyilatkozatok a megoldás megtalálását egyáltalán nem segítik, kizárólag felesleges politikai hangulatkeltésre alkalmasak.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×