A fogyasztók jogait védi jobban a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által megújított, a hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó rendelet. Ádám Szilveszter, a hatóság főosztályvezető helyettese múlt héten azt mondta, hogy időszerű volt már a rendelet felülvizsgálata.
"Az eredeti rendelet megalkotásától számítva már eltelt több mint három év. Másrészt megint csak három év alatt változik a piac, változnak a szereplők, változik maga a technológia is. Ezért olyan új jelenségek is megjelenhetnek, amikre szintén érdemes a szabályozással is reagálni."
A változtatások igen széleskörűek, érdemes elolvasni a most már egyszerűsített általános szerződési feltételeket. Változás például, hogy az internetszolgáltatók kötelezően kell közzétegyenek a felkínált szolgáltatásról egy táblázatot, hogy annak minden paramétere összehasonlítható legyen az előfizető számára. Kiemelt jelentőségűnek tartja a hatóság azt a változást, hogy a szoláltató csak akkor módosíthat a szerződésen, ha az ügyfél ebbe beleegyezik. Ez alól kivétel az inflációs és a hatóságilag előírt áremelés.
Ádám Szilveszter kiemelte: tapasztalataik alapján sokakat érinthet az is, hogy mostantól a mobiltelefon, mobilinternet, illetve a műholdas és a földfelszíni digitális televíziószolgáltatásoknál 14 napon belül felmondható lesz a megkötött szerződés, ha a szolgáltatás nem megfelelően működik.
"A szerződéskötéskor megadhatja azt a konkrét címet, ahol ezt használni szeretné, utána pedig van rá 14 napja, hogy megnézze, valóban megfelelően működik-e. Ha ez idő alatt azt találja, hogy bármilyen oknál fogva ez a szolgáltatás valamilyen oknál fogva nem működik jól - akár azért, mert a szolgáltató hálózata nem elég jó lefedettséggel rendelkezik azon a helyen, akár azért, mert valamilyen épület, növény, vagy más dolog, ami zavarja a vételt -, akkor ezen időn belül felmondhatja a szerződést. Csak azt a díjat kell megfizetni, amennyi a ténylegesen használt forgalomnak az ellenértéke, ha pedig nem tudta használni a szolgáltatást, semmit sem kell fizetnie" - közölte.
További, korábban sok bosszúságot okozó eseteket is kiküszöböl az új szabályozás. Így például bármelyik ügyfélszolgálatra visszavihetők lesznek a szolgáltató tulajdonában lévő eszközök, amelyeket felmondáskor vissza kell adni. Automatikus kötbér jár, ha nem értesítik vagy csak későn az ügyfelet a hibaelhárításról, szolgáltatás kimaradásáról.
Több változást majd csak december 1-jétől kell alkalmazni. Így például azt, hogy kártyás fizetés megszűnésekor a fel nem használt összeget köteles lesz a szolgáltató visszatéríteni, vagy azt is, hogy jogkövetkezmények nélkül felmondható a határozott idejű szerződés, ha a szolgáltatás minősége hosszabb időn keresztül rendszeresen rossz.
Hanganyag: Panulin Ildikó