A takarékszövetkezeti szektor történetének eddigi legnagyobb egyesülésének számít a mai, amikor a B3 Takarék létrejön.
A magyartakarék blognak nyilatkozó elnök-ügyvezető azt mondta: a fúzió egyik oka a válság, és az azt követő jogszabályi szigorítás, ami komoly kihívás elé állította a pénzintézeteket, főként a kisebbeket. Másrészt egyre intenzívebb a verseny a banki piacon, látható az átrendeződés és ahhoz, hogy ebben a megváltozott környezetben versenyképes maradjon a takarékszövetkezeti szektor, szükséges az együttműködés, illetve akár a fúzió is. Az integráció létrejötte pedig megkönnyítette ezt a lépést.
Vida József szerint ezzel a lépéssel lehet alacsonyabb költségszintet, illetve komolyabb hitelezési aktivitást elérni.
A B3 Takarék tulajdonosai komoly növekedést terveznek, a hitelezés területén 20-30 százalékos bővülés a cél - tette hozzá az elnök-ügyvezető. Szerinte a lényegesen nagyobb üzemméret miatt a lehetőségek is összehasonlíthatatlanul jobbak lesznek, így például a nagyvállalati ügyfélkör is célzott lehet, középtávon pedig évi több százmilliós pozitív eredménnyel kalkulálnak.
A fúzió fiókbezárást és elbocsátást nem jelent, sőt, inkább bővítésben gondolkodnak, hiszen vannak még a régióban lefedetlen területek.
A B3 Takarék a közép-magyarországi régió meghatározó pénzintézete lehet, Budapest mellett négy megyében, összesen 123 fiókban szolgálja majd ki mintegy 130 ezer ügyfelét.
Az egyesült takarék mérlegfőösszege 100 milliárd forint lesz, míg saját tőkéje meghaladja majd az 5,7 milliárd forintot, dolgozóink száma pedig az 500 főt.
Az utóbbi időben több hír is érkezett takarékszövetkezeti egyesülésekről, a B3 Takarékon kívül további takarékszövetkezetek is fuzionálnak. Van, ahol csak két pénzintézet, de van ahol 4-5 is egyesül. Ilyen például Pannon Takarék Bank, a Környe-Bokod Takarékszövetkezet és a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet egyesülése is.
Hanganyag: Panulin Ildikó