Tuzson: öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 13. 12:43
Öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér összege, és a kormány meg a Fidesz-frakció elkötelezett a további emelése mellett - mondta a Fidesz frakció szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence közölte: 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér, 2015-ben pedig 105 ezer forint, azaz a minimálbér összege évente átlagosan tíz százalékkal emelkedett, ami azt mutatja, hogy a magyar reformok működnek.

Mindezt a gazdasági növekedés, a magyar emberek teljesítménye és a négyszázezerrel több új munkahely tette lehetővé - mondta, hozzátéve, hogy ez azért is fontos, mert ma is 1,5 millió ember jövedelmét garantálja a minimálbér.