Jelentősen leértékelte Kína a jüant

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 11. 08:24
Egyszeri beavatkozással jelentősen leértékelte a jüant kedden a kínai központi bank, 1,9 százalékkal leszállította a kínai devizának az amerikai dollárral szembeni középárfolyamát.

A jüannal nem lehet szabadon kereskedni. A kínai jegybank minden nap meghatározza a hivatalos középárfolyamot, ettől - az amerikai dollár esetében - legfeljebb két százalékkal mozdulhat el az árfolyam.

Kedden hétfőhöz képest 1,9 százalékkal alacsonyabban határozta meg a középárfolyamot a központi bank, közleményében hangsúlyozva, hogy egyszeri kiigazító lépésről van szó.

A jüan leértékelésének előzménye, hogy a hét végén kijött friss adat szerint júliusban nagyot - 8,3 százalékkal - zuhant a kínai export teljesítménye. Megfigyelők szerint, ha a kivitel ilyen mértékű visszaesése folytatódna, az veszélybe sodorná a kormányzat idei évre kitűzött, a hazai össztermék (GDP) 7 százalékában megállapított növekedési célját.