A BKV-val szerződő orosz Metrovagonmas-nak a megállapodás értelmében csaknem 69 milliárd forint értékben kell 2017 végéig felújítania a 3-as metró vonalán közlekedő 37, egyenként hat kocsiból álló szerelvényt. Minderre egy kormánygaranciával felvett 60 milliárd forintos hitel, illetve a fővárosi önkormányzat teremti meg a fedezetet.
Az első felújításukhoz elszállított metrószerelvények jövő ősszel érkezhetnek vissza Budapestre és ha ezek megfelelnek az elvárásoknak, havonta két újabb felújított szerelvényt állíthatnak forgalomba - mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója nemrég az M1-nek nyilatkozva.
"Kívül-belül változni fog, tehát mind esztétikailag, mind műszakilag megújul. Kicserélődnek az ülések, kicserélődnek az ablakok, egy korszerűbb szellőzőrendszer lesz beépítve, ez azt jelenti, hogy ha áll a metrószerelvény, akkor is a ventilátorok keringetni fogják a levegőt. Sokkal komfortosabb lesz, csendesebb lesz, biztonsági rendszerek lesznek beépítve és lesznek olyan újdonságok is, mint például: a hajtás korszerűsítése is megtörténik" - ismertette a vezérigazgató.
A fővárosi közgyűlés nagyjából egy éve döntött arról, hogy felkéri a BKV-t a 3-as metró szerelvényeinek felújítására vonatkozó tender kiírására. A nem sokkal később kiírt pályázatról decemberig, a jelentkezési szakasz lezárultáig több mint 20 cég érdeklődött, végül mégis csak 7 cég jelentkezett a tenderre: a francia Alstom mellett a villamosbeszerzésről más ismert spanyol CAF, továbbá egy román, egy cseh és egy észt társaság, a nyíregyházi Kelet-Út Kft., valamint az orosz Metrovagonmas.
A hiánypótlások után már csak öt jelentkező felelt meg a feltételeknek, nem sokkal később pedig a még versenyben lévő Alstom jelezte, hogy mégsem vesz részt a tenderen, így mivel a bent maradt 4 társaság közül a BKV az ajánlatok május 28-adikai felbontása után érvénytelenségre hivatkozva kizárta a cseh Skodát, a spanyol CAF-ot és az észt Skinest Rail-t, egyedül az orosz Metrovagonmas pályázata maradt.
Szerződést mégsem kötöttek a céggel, mert az észt társaság megtámadta az eredményt. A BKV erre a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult és - ahogy az Index megírta - arra hivatkozva, hogy az elmúlt években több mint négyezer vonathiba történt a 3-as metró vonalán, ebből 36 füstöléssel járt, tehát a metró kritikus állapota miatt reális veszéllyé vált, hogy bármelyik pillanatban le kell állítani, arra kérte a testületet, hogy engedélyezze a szerződéskötést. A döntőbizottság engedett a BKV-nak, ezért írhatták alá a szerződést az orosz céggel.
Jelenleg egyébként a 3-as metró vonalán 25 éves szerelvények is közlekednek.
Hanganyag: Sigmond Árpád