Megint visszakapunk egy kis pénzt a bankoktól

Infostart
2015. augusztus 4. 13:42
Több százezer levelet küldenek ki a bankok a következő két hónap folyamán a forinthitellel rendelkezőknek és a devizahitelüket devizában törlesztőknek. A visszatérítés összege azonban jóval kisebb lesz, mint a devizahiteleknél tavasszal volt.

Szeptember végéig kell megkapniuk az elszámolást azoknak, akiknek forinthitelük van, amelyet még jelenleg is törlesztenek, vagy 2009 júliusa után zárták le.

Azok is várhatják a levelet, akik devizahitelüket devizában törlesztették. Nem kapnak azonban elszámolást a forinthitellel rendelkezők közül az állami kamattátogatással felvett lakáshitelek, a folyószámlahitelek és a hitelkártyára felvett hitelek után az érintettek.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint összességében több mint 3 és fél millió hitelszerződést érint az elszámolás mostani szakasza. A jegybank felügyeleti szóvivője, Binder István korábban azt mondta, az érintetteknek tudnia kell, hogy jóval kisebb az az összeg, amelyet esetleg visszakaphatnak.

"Azért is lesz kisebb a mostani elszámolás során visszafizetendő összeg a fogyasztóknak, mert a kisebb fogyasztási hitelek aránya nagyobb és kevesebb a nagyobb összegű ingatlanhitelek száma. Emellett pedig több a rövid futamidejű, kisebb összegű kölcsön, ahol nem történik árfolyamrés elszámolás."

A Portfolio azt írta, bár keringenek becslések, hogy a mostani elszámolás összességében 250 milliárd forint visszautalását jelenti, sokan lesznek, akik nem kapnak visszatérítését. Emlékeztetőül: az elszámolás első, devizahiteleket érintő szakaszában 740 milliárd volt a visszatérített összeg.

A bankok egy része már nyilatkozott arról, hogy hány ügyfél érintett. Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese azt mondta, a forinthitelek elszámolásában 1,2 millió érintett hitelszerződés van és ezek közül 240 ezer az érintett szerződés. Kovács Antal hozzátette: a bank 600 ezer leveleket küld ki, és 10 milliárd forintot meghaladó összeget kell visszatérítenie a fogyasztóknak.

Az Erste magyarországi csoportjánál több mint 160 ezer levelet adnak postára, a CIB csoport elszámolással érintett társaságai pedig mintegy 109 ezer szerződéssel kapcsolatban számolnak el.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást