Lenner Áron Márk: az export jobban bővül idén a GDP-nél

InfoRádió / MTI
2015. augusztus 4. 21:54
Az év egészében az export jobban fog bővülni a gazdasági növekedésnél, és ez húzza magával a bruttó hazai termék (GDP) növekedését - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd este.

A gazdasági növekedéshez hozzájárul a belső fogyasztás emelkedése is - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Jelezte: ez azonban az import növekedésével jár, a lakosság ugyanis elsősorban háztartási gépeket, gépjárműveket és elektronikai eszközöket vásárol nagyobb mennyiségben.

Lenner Áron Márk kitért arra, hogy az év első öt hónapjában a kivitel és a behozatal különbsége 3,5 milliárd eurót tett ki az export javára.

Az export közel egynegyedét a gépjárművek adták. A magyar áruk legnagyobb felvevője Németország - annak is két déli tartománya -, majd pedig Ausztria következik a sorban.

A helyettes államtitkár szerint az export további növekedéséhez az szükséges, hogy a kkv-szektor is növelje a kivitelt.

Ebben a szférában már most vannak külpiacokon elhelyezhető termékek, de a kisebb cégek nem rendelkeznek elég piaci információval - mondta, hozzátéve: ebben segítséget kapnak például az Eximbanktól.