Szőke László szerint a budapesti fürdők egyre inkább megállják a helyüket nemzetközi összevetésben is. Jelezte, hogy minden máshoz tartozó fürdőt versenytársuknak tekint nemcsak Budapesten és a vidéki helyszíneken, hanem egész Európában is.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a 3,5 milliós éves vendégszámuk nagyjából felét teszik ki a külföldiek a 2010 előtti 20 százalékhoz képest.
"Minden második Budapestre érkező turistának a két-három legfontosabb döntési szempontja között ott van a fürdő - és ez óriási nagy szám" - hangsúlyozta a vezérigazgató.
Szőke László megjegyezte, hogy még van bőven lehetőség a növekedésre.
"A 70-es években az éves fürdőlátogatók száma 7 millió volt. Ez a szám elsősorban a jegyár-emelések miatt 2010-re lement 2,9-re, most szép lassan próbálunk visszakapaszkodni. Nagyon remélem, hogy öt-hat év múlva elérjük a 7 milliót, ami egy bődületesen magas szám a mostani 3,5 millióhoz képest" - fogalmazott.
Arra is kitért, hogy kezd átalakulni a fürdőkbe járók korösszetétele.
"Egy évvel ezelőtt még panaszkodtam, hogy túl sok az idős látogató, most viszont egyre több a fiatal. Ma már nem csak az jelelemző, hogy a Sziget Fesztivál idején jönnek fürdőkbe a fiatalok" - jelezte Szőke László.
A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a hamarosan induló fejlesztési programjukhoz az elmúlt időszak eredményei is hozzájárulnak.
"A tavalyi eredménye a gyógyfürdőknek közel egymilliárd forint volt. Az ez éves eredménytervünk még elfogadás előtt van, de várhatóan 1,1 milliárd forint örül lesz. Ez azt jelenti, hogy komoly összegünk van fejlesztésre" - mutatott rá.
Szőke László a különféle fejlesztések közül kiemelte, hogy a Paskál strandból állandó fürdő lesz.
"Fontos dolog, hogy minél jobban függetlenítsük magunkat az időjárástól. Ennek a programnak a része az is, hogy ahány strandunkat csak lehet, átalakítunk állandó fürdővé" - hangsúlyozta a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója.
Hanganyag: Hlavay Richárd