Megnyílt a Construma 2015 építőipari szakkiállítás a Hungexpo vásárközpontban szerdán Budapesten, a régió legnagyobb, összesen hat kiállításból álló otthonteremtési és építőipari rendezvénye szerdától vasárnapig több mint 18 ezer négyzetméteren várja a látogatókat.
Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a megnyitón tartott beszédében kiemelte: a legfrissebb, szerdán megjelent adatok szerint az építőipar teljesítménye 5,1 százalékkal nőtt idén februárban az egy évvel ezelőttihez képest, az ágazat 2014-es bővülése 18 ezer új munkahelyet hozott létre. A kormány célja, hogy elősegítse az építőipar további bővülését és új munkahelyek létrejöttét - mondta.
Hozzátette: az új uniós pályázatok mielőbbi kiírásával szeretnék előmozdítani, hogy az építőipar megrendelés-állománya újra bővülni kezdjen.