NMHH: Vége a ráutaló magatartás kreatív értelmezésének

Infostart
2015. április 2. 14:25
Új hírközlési fogyasztóvédelmi rendeletet hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - jelentette be a szervezet elnöke. Karas Mónika hangsúlyozta: a fogyasztók védelmét erősíti a jogszabály.

Bár március 30-án hirdették ki az új hírközlési fogyasztóvédelmi rendeletet, az majd csak augusztus elsejétől lép fokozatosan hatályba - mondta a rendeletet jegyző nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Karas Mónika hangsúlyozta: a változás lényege, hogy az előfizetők védelme erősödik, kiszolgáltatottságuk csökken a szolgáltatóval szemben, egyfajta partneri viszonyt teremt a szolgáltató és a fogyasztó között.

"A rendelet személyi hatálya 20 millió előfizetőt érint, Magyarország lakossága teljes egészében ilyen vagy olyan előfizetés formájában érintett, ez is mutatja a jelentőségét" - jelezte Karas Mónika.

Az elnök elmondta: a változtatásokat a hozzájuk beérkezett panaszok alapján alakították ki. A legfontosabb, hogy egyszerűsödnek a szerződések, de például mintegy 800 ezer előfizetést érintett korábban, hogy a szolgáltatók kreatívan alkalmazták a ráutaló magatartást, ezt is újraszabályozták, ahogy új a megrendelt szolgáltatástól való elállás joga is - tette hozzá Karas Mónika.

"Praktikusan arról van szó, hogy megveszi a szolgáltató központjában például a mobil sticket az előfizető, hazaviszi és megpróbálja használni, de nem tudja a szolgáltatást igénybe venni, ilyenkor lehetősége lesz elállni a szerződéstől" - illusztrálta Karas Mónika.
 
Változás lesz, hogy a szerződés megszüntetését nem kötheti ahhoz a szolgáltató, hogy az előfizető visszaadja-e időben a részére korábban átadott eszközöket, például egy modemet, de az is a fogyasztót támogatja, hogy a feltöltő kártyás mobiloknál nem veszhet el az egyenleg: ha azt a megadott időben nem használja fel a fogyasztó, akkor ez nem bennragad, hanem vissza kell fizetni. A szolgáltatói módosítások lehetősége korlátozottabb lesz, és az előfizetés lemondható, ha a szolgáltató tartósan nem képes szolgáltatni a megfelelő minőségben - sorolta a fogyasztók számára talán legérzékenyebb változtatásokat Karas Mónika.

A szabályozás megújítását a gyors technológiai változások, valamint a jogszabályi környezet változása, például a polgári törvénykönyv átalakulása, indokolta. A szabályozás kiterjed a műsorterjesztésre, az internetszolgáltatásra, valamint a mobil- és vezetékes telefonszolgáltatásra.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást