Automatikusan nem jár a kedvezményesen végtörlesztett devizahiteleseknek az elszámolás, a jogszabály szerint azt kérni kell bankjuktól egy formanyomtatványon, amely mind a banki ügyfélszolgálatokon, mind a Magyar Nemzeti Bank honlapján elérhető. A kérelem nem ingyenes, 10.000 forint ellenében adható be, illetve aki igazolja, hogy a kedvezményes végtörlesztés igénybevételéhez hitelt vett fel, annak nem kell a tízezer forintos díjat megfizetni.
Fülöp Zsuzsanna, a jegybank felügyeleti szóvivő helyettese óvott a túlzott várakozásoktól, hiszen a pénzintézet minden korábban adott kedvezményt levonhat az elszámolás összegéből.
"Tudni kell azt, hogy az elszámolás során visszajáró összegből a pénzügyi intézmény jogosult levonni azokat a kedvezményeket, amelyeket a kedvezményesen végtörlesztők kaptak, tehát a rögzített és a piaci árfolyam közötti különbözetből adódó kedvezményt levonhatja, amely sok, illetve a legtöbb érintett fogyasztó esetén azt fogja eredményezni, hogy nem jár vissza az elszámolás során kifizethető összeg, ugyanis a korábbi kedvezmény meghaladja várhatóan azt az összeget, amit egyébként az elszámolás során visszakapnának."
Ha valaki adott be ilyen igénylést, annak november 30-ig kell megkapnia az elszámolási értesítőt, amennyiben jár vissza valamekkora összeg, akkor a tízezer forintos igénylési díjat is megtérítik. A jegybank felhívta a figyelmet arra is, hogy csak a kedvezményes végtörlesztők esetében szükséges az elszámolás külön kérése, mivel az egyéb módon lezárt kölcsönszerződések esetében az elszámolási értesítőket automatikusan küldik a bankok.
A kedvezményes végtörlesztők jellemzően 2011 őszétől 2012 elejéig élhettek a jogszabály adta lehetőséggel, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint mintegy 170 ezer hitelszerződésről van szó.
Hanganyag: Panulin Ildikó