Indul a közgyűlés-szezon - Íme a tőzsdei cégek osztalékjavaslatai

Infostart
2015. március 25. 13:26
A tőzsdei társaságok közül az Elmű és az Émász ma nyitja a 2014-es évet záró közgyűlés-szezont. Az eredmény felhasználásáról is határozó tagi összejövetelt a többség azonban áprilisban tartja.

A társaságok már közzétették közgyűlésük várható dátumát, illetve többen osztalékjavaslattal is éltek.

A ma ülésező Elmű igazgatósága részvényenként 1.200, az Émászé 900 forint osztalékot javasol. Ez az összeg mindkét cégnél lényegesen alacsonyabb a tavalyinál. Az állami kézben lévő Magyar Villamosművek az Elműben és az Émászban is kisebbségi tulajdonos, így az MVM az Elmű esetében 1,1 milliárd, az Émász esetében pedig 322 millió forint osztalékbevételre számíthat.

A többi jelentős tőzsdei cég közgyűlése áprilisban várható.

Időrendben a Magyar Telekom április 15-ei ülése lesz a következő. Az igazgatóság javaslata szerint a telekommunikációs szolgáltató idén sem tervez osztalékot fizetni, ahogy azt a múlt évben sem tette.

A MOL közgyűlés április 16-án lesz. A vállalat idén 50 milliárd forintot fordít osztalékfizetésre. A teljes részvényszám alapján 478 forint jut egy papírra, azonban ennél többre, 485 forint körüli összegre számíthatnak a tulajdonosok, mivel a társaság a saját részvényekre eső részt is felosztja a többi részvényes között.

Az április 17-én ülésező OTP igazgatósága még nem tett közzé osztalékjavaslatot, ám az elnök-vezérigazgató korábban azt nyilatkozta, hogy a pénzintézet fenntartja osztalékfizetési ígéretét.

"Az osztalék várható mértéke ugyanannyi lesz, mint tavaly, ebben az évben nem kívánjuk az osztalékszintet emelni" - közölte Csányi Sándor és hozzátette: ez 3,4 százalékos hozamnak felel meg.

 A Richter április 28-án tartja közgyűlését. A társaság osztalékjavaslata egy részvényre 33 forint, ami mintegy fele az egy évvel korábbinak, amit a profit jelentős visszaesése magyaráz.

Az FHB tervezett éves rendes közgyűlése ugyancsak április 28-án várható.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást