A Magyar Nemzeti Bank nem felügyelte a Quaestor csoporthoz tartozó és az öncsődöt jelentő Quaestor Financial Hruria Kft.-t - mondta az InfoRádiónak Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője.
"Azt, hogy az öncsődöt ténylegesen bejelentette a Hruria, kezdeményezte Cégbíróságnál, ennek mikori volt az időpontja, természetesen szintén nem ellenőrizheti. És az értékpapírcéghez kirendelt felügyeleti biztos mandátuma sem terjed ki a jegybank által nem felügyelt kötvénykibocsátó társaságra" - fogalmazott Binder István.
A szóvivő kérdésünkre hangsúlyozta, hogy a jegybanknak nincsen információja a Quaestor Értékpapír Zrt. öncsődjére vonatkozóan. Binder István szerint egyébként a Hruria öncsőd-bejelentését semmi sem indokolta.
Az InfoRádió firtatta az MNB korábbi Quaestor ellenőrzésére vonatkozó szerepét is.
"2007-től már a mindenkori felügyelet engedélyezte ezeknek az értékpapír-kibocsátásoknak a formai és tartalmi szempontból a tájékoztatóját. A Magyar Nemzeti Bank, vagy a mindenkori felügyelet a kötvénykibocsátónak mint intézménynek a működését sem hivatott törvény szerint engedélyezni, azt sem hivatott ellenőrizni vagy engedélyezni, hogy mondjuk 6,55 vagy 7 százalékos hozammal kínálja-e az adott kötvénykibocsátó. Általában Európában és Magyarországon a vállalati finanszírozásokat vagy hitelfelvételeket semelyik felügyeleti hatóság nem ellenőrizni. A Magyar Nemzeti Bank úgy került ennek a történetnek a kapcsán képbe, hogy a forgalmazó értékpapírcégnél tárt fel szabálytalanságokat, és ennek keretében vette észre - nyomozati eszközök nélkül egyébként -, hogy a kötvénykibocsátási programmal is probléma van" - ismertette a szóvivő.
Binder István úgy véli, hogy a Quaestor-kötvényesek kétharmada kártalanítva lesz.
Hanganyag: Németh Zoltán