Példátlan szigorítás vár a brókercégekre?

Infostart
2015. március 23. 12:02
Nagyon szigorú törvényjavaslatot fogalmazott meg a Fidesz a brókercégeket érintő pénzügyi csőddel kapcsolatos eljárásra - közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfő reggel az M1 hírcsatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hasonlóra Magyarországon még nem volt példa.

Rogán Antal közölte, hogy képviselőtársaival hétfő délután nyújtja be az Országgyűlésnek a javaslatot, amely többek között rögzíti, hogy nemcsak a csalásban közvetlenül érintett cég, hanem a teljes cégcsoport vagyonát zár alá kell venni.

A portfolio beszámolója szerint, a Fidesz frakcióvezetője ismertette: az indítvány rendelkezik arról is, hogy azoknak a vezetőknek, tulajdonosoknak a vagyonát is zárolni kell, akik a csalások előkészítésében részt vehettek. Ez vonatkozik a céget jegyző vezetőkre, a csalások óta eltelt időszakban meghatározó tulajdonosokra, az igazgatótanács tagjaira, a felügyelőbizottság tagjaira és a könyvvizsgálókra is.

Rogán Antal kitért arra is, hogy a brókercégeknél csak a bűnvádi eljárás végén lehet vagyoni elzárást elrendelni, ha a bűnösségre vonatkozóan legalább a gyanúsítás megtörtént. Ezért egy olyan passzust is betesznek a javaslatba, amelyet a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni lehet, konkrét példaként a Buda-Cash és a Quaestor ügyét említette.

Kifejtette: ezen passzus értelmében megvizsgálják, hogy az elmúlt hetekben milyen céges, illetve magán vagyonátruházás történt, és megnézik, hogy ez valódi gazdasági cselekmény volt-e. Ha kiderül, hogy az átruházás ingyen vagy valamilyen komolytalan összegért történt, akkor ott a semmisség elve szerint kell eljárni, és az átruházott vagyont is zárolni fogják.

Rogán Antal úgy fogalmazott: "Nem engedjük a felelősöket elmenekülni, sem a vagyon kimenekíteni!"
A Fidesz frakcióvezetője az M1 hírcsatornán azt is elmondta: a javaslatot hétfő délután fogják benyújtani, a gazdasági bizottság kedd reggel tárgyalja majd. A csütörtöki házbizottsági ülésen pedig az ellenzék támogatását kérik a házszabálytól eltéréshez, mert - mint kifejtette - akkor lehet hatékonyan eljárni, ha a parlament március 30-31-i ülésén a javaslatot elfogadják.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást