eur:
395.28
usd:
372.16
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

A Duna határozza meg a lakásárakat

A közvetlenül a Duna partján lévő ingatlanok átlagosan 20-25 százalékkal drágábbak, mint másutt - derült ki az FHB Lakásárindex elemzéséből. Kappéter Béla, az FHB kommunikációs tanácsadója az InfoRádiónak azt mondta: ez a felár a teljes fővárosi Duna szakaszra jellemző, de például újonnan épített lakások, házak esetében még nagyobb is lehet.

A Dunához közeli városrészekben drágábbak a lakások, mint a folyótól távolabb, a legmagasabb felárat közvetlenül a folyóparton regisztrálta az FHB Lakásárindex. A fővárosi árszinttel összehasonlítva a különbség 2014-ben a plusz 50 ezer forintot is meghaladta négyzetméterenként, azaz a Duna közvetlen közelsége akár 20-25 százalékos árprémiumot is jelenthet. Ez a felár ráadásul az ezredforduló óta növekedett, ami a Duna partjára koncentráló fejlesztések egyik következménye és motivációja is egyben.

A Dunától távolodva jelentkező fajlagos árcsökkenés alól a budai városrészek kivételt jelentenek, ahol a zöldövezeti, hegyvidéki fekvés hozza az árprémiumot. Az északi és belvárosi övezetben egyértelműbben jelentkezik a Duna-part többlete, míg a déli régiókban ez jelenleg még kevésbé figyelhető meg.

A Budapestet kettészelő folyó közvetlen értékét mutatja, hogy a lakóingatlanok árkülönbsége akár ugyanabban a házban is számottevő lehet a dunai rálátástól, panorámától függően. A XIII. kerületi Szent István park egyik házában található első, illetve hatodik emeleti, hasonló alapterületű kislakás a lakáspiac tetőpontján például 14, illetve 51 millió forintért kelt el, a különbség nagy része pedig a magasabb emeleten élvezhetőbb panorámában is megjelenő "Duna-értéknek" tulajdonítható.

A Duna-part prémiumát az utóbbi évtizedben itt megvalósult lakóingatlan-fejlesztések árai is mutatják. A budai oldal sajátos természeti környezeti adottságai miatt a pesti oldalon jelennek meg egyértelműbben a folyóparti tanulságok.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 21:13
×
×
×
×