eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Magáncsőd csak együttműködőknek

A magáncsőd az elképzelések szerint első körben a jelzáloghiteleseknek nyújtana majd segítséget - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Trócsányi László igazságügyi miniszter. Azt is mondta, hogy tavasszal megszülethet a magáncsőd törvényi szabályozása.

A magáncsőd olyan magánszemélyek számára nyújthat majd segítséget, akik együttműködnek a csődgondnokkal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Trócsányi László igazságügyi miniszter.

"Csak olyan emberről tudunk beszélni, aki együttműködik. Van valami vagyona vagy valamifajta jövedelme, mert ez alap, és hajlandó együttműködni egy csődgondnokkal, hogy hogyan kell átstrukturálnia az adósságát és megoldásokat keresni az ő helyzetére. Ez nyilvánvalóan egyfajta önkorlátozást jelent, mert nem lehet ugyanúgy élni, mint előtte".

Trócsányi László hangsúlyozta, a magáncsőd nem vonatkozik majd azokra a milliárdosokra, akik még inkább eladósodtak. Az igazságügy-miniszter hozzátette: lesznek a magáncsőd igénybevételének keretei.

"Azt gondolom, vannak olyan emberek, akiknek azt mondjuk, hogy nem kell kifizetni a köztartozásukat, a villanyszámlájukat, az egy szociális kérdés."

Trócsányi László elmondta, a KDNP-s törvényjavaslat normaszövege áprilisra készülhet el.

"Azt azonban tudni kell nyilvánvalóan, hogy ez a bankszövetséggel való tárgyalásokat is igényli, a nemzeti bankkal, az NGM-el szorosan szakmai konzultációkat végzünk, mint ahogy a KDNP-vel természetesen, és bízom abban, hogy ez a jogintézmény meg tud valósulni Magyarországon, mert rendkívül hasznos intézmény tud lenni."

Trócsányi László elmondta, a törvény kidolgozása mellett szükség lesz csődgondnokok képzésére is. A miniszter szerint első körben a jelzáloghitellel rendelkezők számára lehet elérhető a magáncsőd, később pedig szélesebb körben is alkalmazható lesz a jogszabály.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×