KSH: 3,5 százalékkal nőtt a GDP tavaly

InfoRádió / MTI
2015. február 13. 09:46
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült 2014-ben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 3,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Elemzők a negyedik negyedévben a bővülés lassulását, 3 százalék alatti növekedést vártak elsősorban az ipari termelés mérséklődése miatt.

Negyedéves szinten gyorsult a GDP növekedése 2014 utolsó három hónapjában: a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2014. október-decemberben 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság a harmadik negyedévhez képest, az előző negyedéves 0,5 százalékos emelkedés után. Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, ez elsősorban a mezőgazdaság jó teljesítményének köszönhető.

2013-ban a kiigazított adatok alapján 1,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.

Pozsonyi Pál kiemelte, hogy 2014 utolsó negyedévében jól teljesített a külkereskedelem, valamint több szolgáltatási ág - szállítás, kereskedelem, vendéglátás, szállodaipar - is növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest. A főként exportra termelő autóipar is növekedést könyvelt el, és összességében az ipar teljesítménye is bővült a mezőgazdaság mellett - tette hozzá.

2014-ben az első két negyedévben jelentős volt a gazdaság bővülése: január-márciusban 3,6, a második negyedévben pedig 3,8 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, majd a harmadik negyedévben kissé lassult a növekedés, 3,3 százalék volt.

A KSH a részletes adatait a GDP-ről március 6-án teszi közzé.