"A WALTER egy web alapon bárki által, bármilyen helyszínről elérhető légiforgalmi tájékoztató elektronikus rendszer. Abban nyújt segítséget az érdeklődőknek, hogy egy megadott földrajzi hely, vagy akár egy lakcím beütésével ellenőrizheti az érdeklődő, hogy a környezetében milyen légi forgalom zajlott egy adott időpontban " - mondta az InfoRádiónak Bakos József, a Hungarocontrol légiforgalmi főosztályvezetője.
A járatinformáción túl a járat magasságát, illetve a szemlélő által megadott lakcímtől, illetve földrajzi koordinátától mért távolsságot is lehet ellenőrizni.
Bakos József közlése szerint ez a szolgáltatás a szimpla érdeklődésnél több. "Jelenleg is elérhetően az interneten olyan kvázi real time légiforgalmat mutató alkalmazások, amiben a csak érdeklődők kielégíthetik ez irányú vágyukat. Ez ennél sokkal több, ugyanis a lakosság számára ez az információs rendszer valós képet ad, szemben ezekkel az internet alapúakkal, hiszen a HungaroControl technikai eszközeitől származó információk jelennek meg. Tehát egyrészt ez teljesebb kép, másrészt az információ teljesen megbízható, hiszen a mi radarjainktól származó magassági és járatinformációk vannak."
A cél a főosztályvezető tájékoztatása szerint az volt, hogy "a repülőtér körzetén belül közlekedő gépeket mutassa, azokat a gépeket, amelyek a mi radarjaink számára felderíthetőek, tehát rendelkeznek a megfelelő fedélzeti berendezésekkel, akkor azok láthatóak ezen a rendszeren. Ugyanakkor azt tudni kell, hogy olyan jellegű információkat, hogy például ez melyik légitársaság honnan hova tartó járata, azt egy kisgép esetében nem fogjuk tudni megadni."
Hanganyag: Panulin Ildikó