Könnyítésekkel, de marad az útdíj

Infostart
2015. január 22. 16:44
Február elsejétől megváltozik az útdíjrendszer. A kormány a panaszok alapján véglegesítette, hogy hol és meddig kell fizetni a megyei matricákért.

A megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek - ismertette a kormány döntését Fónagy János.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy ezzel az M1-es Fejér megyei és az M7-es Veszprém megyei szakaszai a szomszédos megyékre érvényes matricákkal használhatók. A Budapest-Győr vagy Siófok között rendszeresen közlekedőknek így négy helyett elegendő három matricát váltani.

A Bács-Kiskun megyei matricával igénybe vehető hálózat a döntésnek köszönhetően negyven kilométerrel, 85 százalékkal, a Borsod - Csongrád - Hajdú-Bihar - Heves megyei matricával igénybe vehető hálózat 25-30 kilométerrel, átlagosan 40 százalékkal növekszik. A Fejér megyei matricával elérhető lesz Tatabánya, a csongrádival Kiskunfélegyháza, a hajdú-biharival Nyíregyháza és Tiszaújváros.

Az államtitkár hozzátette, hogy a kormány eltörli az 1470 forintos szolgáltatási díjat azoknál, akik matrica nélkül közlekedtek januárban.

A M8-as és az M9-es tovább épüléséig ingyenes lesz a szekszárdi és a dunaújvárosi Duna-híd használata, és nem kell majd útdíjat fizetni a szombathelyi és a kaposvári elkerülő szakaszokon sem mindaddig, amíg el nem készülnek a csatlakozó gyorsforgalmi utak.

A ferihegyi repülőtérre utazóknak is jó hírrel szolgált Fónagy János.

"Ingyenes lesz a 4-es számú főútnak Budapest felől a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérig tartó néhány száz méteres szakaszának használata - tudatta az államtitkár.

Fónagy János elmondta, hogy február 28-ig postai úton visszavásárolják a matricát azoktól, akik csak a ferihegyi útszakaszt miatt vették meg azt, a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak pedig áprilistól utólagos támogatást kapnak a D1-D2 kategória közötti különbség kompenzálására.

Ígéretet tett arra, hogy 2000 helyen lehet majd matricát venni és bővítik a mobilos vásárlás lehetőségét. Megerősítette azt is, hogy ha a budaörsi önkormányzat nem fizeti ki a bevezető autópálya-szakasz világítását, akkor az állam megteszi helyette.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást