A Liga Szakszervezetek elnöke szerint az üzletek vasárnapi zárva tartásával egyértelműen romlik a munkavállalók helyzete. Gaskó István a TV2 csütörtök reggeli műsorában azt mondta, hogy a kérdésben elmaradt a társadalmi egyeztetés, ezért állnak az ügyben kezdeményezett népszavazás mögé.
"Úgy látjuk, hogy ha a vasárnapi zárva tartás bekövetkezik, akkor a kiskereskedelmi ágazatban mintegy 30-35 ezer embernek megszűnik a munkahelye, sőt, a kapcsolódó beszállító végeknél további 15 ezer embernek veszhet el munkája. Ez közel 50 ezer ember. Azt gondolom, ez súlyos kockázat. Ez a teljes ágazat foglalkoztatotti létszámának tíz százalékát teszi ki" - mutatott rá a szakszervezeti vezető.
A téma az állami televízió szerda esti műsorban is szóba került, ahol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter válaszolt a felvetésekre.
"Gaskónak szeretném üzenni, aki szerint 40-50 ezer embert bocsátanak el ebből a szektorból: 330 ezer ember dolgozik összesen. Hát hogy gondoljuk azt, hogy 20-30 százalékát leépítik ennek a munkavállalói létszámnak? Nincs erről szó, új adóról sincsen szó. Ha Ausztriában és Németországban meg tudták oldani a vasárnapi nyitva tartás szabályzását, akkor szerintem Magyarországon is nagyobb gond nélkül, költségvetési bevételek jelentősebb kiesése nélkül meg lehet oldani" - hangsúlyozta a miniszter.
Az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozásáról szóló jogszabály március 15-től lesz hatályos.
Hanganyag: Németh Zoltán