A magyar borpiacon örömteli és kevésbé üdvözlendő változások történnek. Én már elég régóta vagyok a piacon, ismerem a viszonyokat, a bortermelést. Tudom, hogy valamikor volt olyan időszak, amikor 5-6 millió hektoliter bor is termett az országban, és természetesen annak idején az úgynevezett szocialista export volt hivatott levezetni a többletet. Ma ez a fogalom eltűnt, de az export változatlanul fontos minden termelő számára, és ez azt jelenti, hogy a megtermelt bormennyiség egy részét meg kell próbálni exportpiacon is elhelyezni. Az a furcsa helyzet, hogy 2,5-3 millió hektoliterre zsugorodott a szőlőtermesztésünk, amelynek sok oka van. Részben az is az oka, de kisebb részben, hogy más terheléssel, más módon műveljük a szőlőt. Igyekszünk elsősorban a minőséget szem előtt tartva kisebb mennyiségű, de magasabb minőségű szőlőt szüretelni. De nem ez a fő ok. A csökkenés oka elsősorban az volt, hogy elég sok szőlőt kivágtak, hiszen Magyarországon ezelőtt 25 évvel még 130 ezer hektár fölött volt a szőlő művelt mennyisége, most pedig körülbelül olyan 70-80 ezer hektár között van.
Bizonyos statisztikákban 60-65 ezer hektár, tehát a korábbi terület fele.
Gondolom, a termelésbe vont területről beszélünk, amelyik szőlőterületként van nyilvántartva. Kétségtelen, hogy erről egy szolidabb mennyiség jön le, és érdekes módon ennek a szolidabb mennyiségnek az értékesítése is problémát okozhat a hazai termelők számára, hiszen kinyílt az európai piac, és Magyarországra ömlik be az olcsó bor, elsősorban olasz és spanyol csatornákból. Ezeknél a minőség nem döntő, itt tulajdonképpen az alkoholtartalom a lényeg és egy meghatározott technológiai színvonalú termék foglalja el a boltok alsó polcait, úgy a láncoknál, mint egyéb üzleteknél. Ezek rendkívül alacsony árú termékek. Láttam olyan terméket multi cégnél, amelynek 250-300 forintos palackára volt, és azt kell mondanom, hogy egy kiló szőlőt nekünk, akik saját kézben termelünk, 140-150 forintnál olcsóbban nehéz előállítani. Ez azt jelenti, hogy egy liter borhoz kell körülbelül 1,4 kiló szőlő, és akkor nem beszéltem a feldolgozásról, a palackról és egyéb költségekről. Tehát a minőség és a választék növekedett, de az eladott magyar bor mennyisége nem nő olyan arányban, hiszen olyan versenytársakkal kell fölvenni a versenyt, akik a világ borpiacát uralják. Az olaszok, a franciák, a spanyolok, lényegesen erősebbek, nagyobb mennyiségben termelnek pezsgőt, illetve borokat, és ezeknek a kihívásoknak csak minőségben és rugalmasságban lehet versenytársa az ember, de még így is nagyon nehéz, mert az értékesítési árak meghatározzák a piaci lehetőségeket.
Ezek a problémák, az import problémája a hazai termelőknek elsősorban nem a 0,75 literes üvegpalackban forgalmazott borok esetében áll fönn. Vagy azért ott is?
Nagyon sokféle módon lehet beszélni a forgalmazott borokról, mert ugye vannak PET-palackban lévő nagyon olcsó borok. Sajnos a legjobb borvidékünkről is láttam PET-palackba öltözött borokat a polcon. Vannak bag in box borok, amelyek jótékonyan fölváltották talán a kannás bor forgalmát, bár még mindig van kannás borforgalmazás is. És hát vannak az olcsóbb, könnyű pillepalackok és a nehezebb, minőségi bort tartalmazó palackok garmadája, és rengeteg termelő van, akik ugye néhány ezer palacktól akár száz ezres, vagy millió palack nagyságrendig öntik a piacra a bort. Tehát a választék, az fantasztikus. A magyar borválaszték is fantasztikusan nagy. Nem könnyű a helyzete egy borbeszerzőnek, aki egy teljes vertikumot akar fölépíteni, hiszen ezt a választékot nagyon sokban befolyásolják azok az információk, amelyek a borra rárakódnak. Népszerű termék a bor, egyre jobban, mint nemzeti ital jelenik meg, sokan próbálnak hozzáértően beszélni a borról, megítélni a jobb márkákat. Társasági téma lett a bor. Sok a blog, rengeteg cikk is megjelenik a borokról, tehát a fogyasztónak föl kell kötni az alsóneműt, hogy kiválassza a magának tetszőt, vagy elmenjen azzal az áramlattal, amelyet esetenként egy-egy borvidék dicsőítése során néha túlzottan is lekorlátoznak egy vörösbor vagy egy fehérbor vagy egy pezsgő vonatkozásában.
És értenek is a magyar fogyasztók a borhoz? Említette, hogy ez egy divatos téma lett, társasági téma, igyekszik mindenki érteni hozzá. Sokan sok mindent beszélnek róla. Valóban értenek is a borhoz a fogyasztók? Vagy azért itt kicsit még volna mit csiszolni?
Időnként kétkedek. Nagyon sok tanfolyam indult az elmúlt években, évtizedben, amelyben igyekeznek az embereket képezni. Ezekbe az információkba azért becsúszhatnak olyan dolgok is, amelyek részrehajlóak, lehet érdekeltség bizonyos borvidékek, vagy szakmák, vagy termelők irányába. Ez természetes, hiszen ez is egy üzleti faktor, amely az ismertségét növeli a terméknek. Kellő óvatossággal kell ezeket is kezelni, mint mindent az életben.
Ha az elmúlt 25 évről beszélünk, akkor a Garamvári szőlőbirtok miképpen változott, hogyan fejlődött ebben a meglehetősen hosszú időszakban? Azt ugye tudjuk, ennek a 25 évnek a történetéhez hozzátartozik, hogy ön 2006-ban az év bortermelője volt.
Igen, valóban megérjük jövőre a 25-dik évfordulónkat. A szakmai tapasztalat birtokában a csapatommal és a legfőbb támogatómmal, a feleségemmel alapítottuk meg ezt a céget, és ma is tulajdonképpen az alapítók együtt dolgoznak. A cég magyar tulajdonú, három embernek a tulajdonában van jószerivel, és ezek alapító tagok is voltak. Ezek közül az egyik a feleségem, a másik én vagyok, a harmadik pedig a kereskedelmi igazgatónk, de most már a családom is bekapcsolódott, nagyon áldozatkész munkával teszik a dolgukat. A budafoki pezsgőüzemünkben 18 embert foglalkoztatunk, magunkat is beleértve, míg Balatonlellén átlagosan 28-30 embert, a szőlőmunkákkal és a palackozással, valamint az értékesítéssel. Ez egy komoly felelősség, és ehhez a felelősséghez természetesen egy megfelelő volumenű termelés tartozik. Gyakorlatilag évente öt és fél, hat és félezer mázsa szőlőt termelünk. Ehhez kis mennyiségben azért vásárolunk fel olyan szőlőfajtákat, amelyeket ugyancsak mi dolgozunk föl borrá. Ennek a fejlesztésnek a legfontosabb eleme volt a szőlők kialakítása és megújítása, az elmúlt évtizedben vagy elmúlt tucat évben mondhatnám azt, hogy több mint ötven hektáron vágtuk ki és telepítettük újra a szőlőt, és most is van még egy héthektáros terület, amit be akarunk telepíteni.
Ez lesz a furmint?
Ebben lesz majd a furmint, de fogunk majd még pinot blanc-t telepíteni. Nincs más út, mint előre menni. Szerencsére sikerült a lábunkat az exportpiacon is megvetni. A borban sokkal előrébb tartunk mennyiségileg, mint pezsgőben. Meghaladjuk a négyszázezer palackot, aminek több, mint a fele exportra megy, és vannak lehetőségeink. Ezt csak minőségi munkával és megfelelő termelékenységgel lehet biztosítani. Tehát költséghatékony gazdálkodásra van szükség.
Említette az exportot. Mik az irányok? Milyen területekre, milyen országok felé lehet szállítani?
Az európai országok közül majdnem mindenhova szállítunk. Legyen az Németország, Lengyelország, még Franciaországba is exportálunk, de újabban Lettországba vagy Skandináviába. A legerősebb piacunk egyébként az Amerikai Egyesült Államok, ahol üzletláncba is tudunk szállítani, és sikerült megkapaszkodni, úgyhogy oda több nagyságrendet, már a százezer palackot is meghaladó nagyságrenddel tudunk szállítani borokat.
A vevők szokásairól, ízléséről, a borpiacon tapasztalható divatirányzatokról mit lehet mondani? Ugyanarról lehet beszélni, mondjuk az Egyesült Államokban, Európa különböző piacain és Magyarországon, vagy pedig a különböző helyeken a fogyasztók másféle divatokat követnek?
Az Egyesült Államokban biztosan más ízlésirányok vannak. Ott is működik egy prémiumpiac, amely prémiumpiac elsősorban azok által van menedzselve, akik világhírnévre tettek szert, legyenek azok francia, olasz vagy spanyol nagy borászatok több évtizedes, vagy netán évszázados múlttal. Van egy olyan piaci szegmens, ahová más országokból választékbővítés szempontjából érkezik az import. És itt igazodni kell elsősorban az amerikai ízléshez, amely közismerten Coca Colára alapozott ízlésvilág. Ugye ma is a nemzeti ital az amerikai állampolgároknak a Coca Cola, ami nem kifejezetten teljesen száraz borra vonatkozik, de szeretik az illatos, elegáns, jó savszerkezetű finom borokat, és nagyon odafigyelnek az ár-értékarányra ők is a versenyben. Ugyanakkor én a magam részéről figyelembe veszem azt, hogy mire képes a borvidékünk, milyen talajon, milyen fekvésben gazdálkodunk, milyen terheléssel dolgozunk, és igyekszem ennek alapján olyan borokat készíteni, amelyek a fajtára jellemzőek, illatosak, könnyű fogyasztásúak, harmonikusak, tehát nem arra törekszem, hogy csináljak olyan nagy borokat, amelyek tulajdonképpen egy nagyon nagy terméskorlátozás esetén is kétségbe vonható minőséget adnak, hanem igyekszem a helyi adottságokhoz alkalmazkodni. Nagyon kedveltek a boraink, egyre növekvő számban tudjuk értékesíteni. Kétségtelen, hogy az elmúlt időszakban elsősorban a kékszőlők, azaz a vörösborok irányába mentünk el. Tehát mintegy 60 százalékban már vörösbort készítünk a dél-balatoni borvidéken, de beérnek még a kései fajták is, és megfelelő technológiával esetenként csúcsborokat is tudunk készíteni.
És a magyar piacról mit lehet elmondani? Mik most Magyarországon a borpiaci divatok?
A borpiaci divatokat részben a minőség, részben az ítészek határozzák meg. Gyakorlatilag kialakult egy elég erős vörösbordivat, amelyet Szekszárd és Villány képvisel, és most kezd erősödni a fehérbor iránti kereslet, amelyben döntő szerepet játszhatna a tokaji furmint. Nagyon divatos a budai borvidékről származó borok egyike-másika, meghatározza, hogy milyen stílust kedvelnek, mert ismerek olyan pincészetet, amely nem tud eleget termelni, és minden palackját el tudja adni. Nem szabad elfelejteni, hogy minden borvidék valamilyen módon predesztinálva van. Egy kicsit Magyarországon az a probléma, hogy túl sok fajtával dolgozunk, és nem alakultak ki olyan fajtakoncentrációk, mint például a Tokaj-Hegyalján, ahol 3-4 fajtával dolgoznak. Ez lenne kívánatos sok helyen. Ebbe az irányba kell még fejlődni, de ez nem egy egyszerű folyamat, hiszen nagyon elaprózott, pici termelőegységek vagy maszek pincészetek vannak, ahol néha kézből kell dolgozni a privatizáció során megvásárolt szőlőből, annak a megújításából, és itt egy szőlőtermesztés fenntartása és minőségi bor előkészítése és elkészítése bizony nagyon jelentős költségráfordításokat és komoly áldozatokat követel a pincészet tulajdonosától.
Ön a kereskedelemben is aktív, tulajdonképpen az elmúlt 25 évet szinte végig egy borkereskedelmi vállalkozás vezetőjeként is végigdolgozta. Ilyen szempontból a fejlődés hogyan látszik a borkereskedelemben?
A fejlődésnek oda kell irányulni, hogy a magyar bor még tovább megerősödjön a hazai polcokon, és legyen egy olyan választék, amelyben az olcsó kategóriában is versenyképesek vagyunk, meg a drága, legdrágább minőségi kategóriában is. Úgy gondolom, hogy Magyarországon a belföldi értékesítési pozíciókat tovább kell javítani. Ehhez tulajdonképpen némi fékeket beraktak most az importba, mert olyan borok kerültek az országba, elsősorban olasz importból, amelyeknek a minősége és az ára szinte lehetetlenné tette a borászatoknak, hogy abban az árkategóriában versenyezzenek, mert ebben az árkategóriában nem elsősorban a minőség döntött, hanem az ár. Úgyhogy én abban reménykedem, hogy ebben történik változás, nagyobb hangsúly helyeződik a minőségre. Természetesen ez a fizetőképes kereslettől is függ. Tehát minden mindennel összefügg. Nyilvánvalóan az, hogy az emberek egy picit jobban élnek és többet tudnak költeni minőségi termékekre, legyen az bor vagy élelmiszer, akkor ez a része is megindul a folyamatnak. Persze borfogyasztó és borfogyasztó között jelentős különbség van. Van, aki a napi egy üvegét kell elfogyassza, vagy többet, és van, aki a hetente egy vagy két palackot, és igényesebben nyúl a bor témájához. Ez mind a kulturáltsági és az ismereti anyaghoz tartozik. Úgy gondolom, a borászok felelőssége az, hogy olyan bort és olyan ismeretanyagot tárjanak a fogyasztó elé, amellyel a bizalmat tovább erősíthetik a magyar termék irányába.
Hanganyag: Kovács András István