Amiben utolsók vagyunk az unióban

Infostart
2014. december 6. 13:39
Hiába nőtt az elmúlt három évben a halfogyasztás Magyarországon, még mindig az uniós átlag alatt vagyunk, és ezen az sem segít, hogy Karácsonykor fogy el az éves mennyiség harmada.

Sereghajtó Magyarország a halfogyasztásban - mondta a Magyar Haltermelők Szövetségének igazgatója, Szathmári László.

"Élő halra vetítve 5,2 kg, tisztított halban 3,62 kg egy magyar ember éves halfogyasztása, sajnos ez nagyon alacsony, tudjuk, hogy a hal táplálkozás-élettani hatásai mennyire előnyösek a szervezetre."

Szathmári László hozzátette, karácsonykor fogyasztjuk az éves mennyiség valamivel több mint harmadát.

"A fogyasztáson belül a hazai halak fogyasztása nagyjából 60 százalék, a többi import: feldolgozott vagy fagyasztott, esetleg friss formában érkezik az országba."

Fazekas László földművelésügyi miniszter azt mondta, három év alatt húsz százalékkal nőtt a halfogyasztás mértéke, ám ezzel még mindig az uniós átlag alatt vagyunk.

"4,2-4,3 kilogramm alatt fogyasztunk, ami még mindig viszonylag kis mennyiség."

A miniszter hangsúlyozta, a tárca és a szakmai szervezetek kiemelt feladatuknak a magyar fogyasztók halfogyasztásának ösztönzését, ezért marketing kampányt indítanak.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fazekas László földmûvelésügyi miniszter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szathmári László, a Magyar Haltermelõk Szövetségének igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást