eur:
393.75
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kövér László: kitüntető figyelmet érdemel az állattenyésztés

Kövér László szerint az állattenyésztés kitüntetett figyelmet érdemel, az ágazat mára újra felértékelődött, ami nemcsak a mezőgazdaság kibocsátásához való hozzájárulásban mérhető, hanem az egészséges élelmiszerek biztosításában, a biodiverzitás megőrzésében is.

Az Országgyűlés elnöke pénteken Kaposváron az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Kaposvári Állattenyésztési Napok ünnepélyes megnyitóján azt mondta: "ahhoz képest, hogy néhány esztendővel ezelőtt még voltak politikusok, akik úgy gondolták, hogy a magyar falvak emberestől, állatostól középkori maradványok, amelyek eltűnésre vannak ítélve, megnyugtató a bizonyság, hogy az ezeket a nézeteket képviselő politikusok mind egy szálig eltűntek a politika színpadáról, viszont a magyar falu, a magyar gazdaság, a gazdatársadalom él, dolgozik és fejlődik".

A mai kormányzati politika azonban természetes szövetségese ennek az ágazgatnak, mert megértette, hogy az erős mezőgazdaság az ország létbiztonságának egyik fontos feltétele, a magyar vidék természetes létformája, amelynek erősítésében a gazdatársadalom magától értetődően a partnere lesz - hangsúlyozta Kövér László.

A házelnök felidézte, hogy az állattartás mindig szervesen összetartozott a népi élettel, "a nemzet létének, magmaradásának biztonságos záloga volt", és kitért arra is, hogy a magyar állattenyésztés jelentősen fejlődött az elmúlt száz évben, és ma már egyetemi szinten is tanulható. Például itt Kaposváron - jegyezte meg.

Kövér László hangsúlyozta: "a változásokról ez a seregszemle kitűnő példát mutat", egyúttal azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az állatok kivételes szeretete, az állattartás jövőjébe vetett hit és a sok önzetlen segítő szándék, az alkalmazkodásra való képességgel együtt adják azt az erőt, amely a mai napig fenntartja ezt az ágazatot.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte a mezőgazdaság hozzájárulását a GDP-hez, és azt, hogy a biztonságos, egészséges élelmiszertermelés alapja, kiemelkedő szerepet tölt be a foglalkoztatásban, a munkahelyteremtésben, a vidéki táj sokszínűségének fenntartásában, és a környezet jó állapotának megőrzésében. Az ágazat nemzetgazdasági jelentősége idén is tovább nő, hiszen az ágazat teljesítménye - nagymértékben az állatállomány növekedésének köszönhetően - 5,6 százalékkal emelkedett az év második negyedévében az előző év hasonló időszakához viszonyítva - tette hozzá.

Közölte: annak ellenére, hogy az Európai Unió közös költségvetésének főösszege a 2014-2020 közötti időszakban 3,5 százalékkal, ezen belül a közös agrárpolitika költségvetése 11 százalékkal csökken, a hazai termelés számára 18 százalékkal több költségvetési forrás áll majd rendelkezésre, mint a 2007-2013-as tervezési periódusban. Hozzátette: a teljes hét év költségvetési kerete 1,9 milliárd euróval, közel 600 milliárd forinttal nő a most kezdődött hétéves ciklusban.

Jelezte: jövőre elindul a Több munkahelyet a mezőgazdaságban elnevezésű program, melyre 212 milliárd forint új forrás áll majd rendelkezésre, ebből 180 milliárd kifejezetten hazai költségvetési, nemzeti támogatás az állattenyésztés részére, azaz évente mintegy 33-34 milliárd forint többlettámogatás jut a tej-, húshasznú szarvasmarha, sertés, baromfi, juh többlettámogatására.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról beszélt, hogy az évtized végére szeretnék elérni, Kaposváron, hogy "mindenki dolgozhasson, aki akar". Ebben meghatározó szerepe van az élelmiszergazdaságnak és a Kaposvári Egyetemnek - hangsúlyozta. Példaként hozta fel az októberben induló "Kaposvár kincse" élelmiszerprogramot, amelyhez olyan helyi és környékbeli termelők kapcsolódhatnak, akiknek a termékeit a Kaposvári Egyetem élelmiszervizsgáló laboratóriumában ellenőrizték.

Szita Károly reményét fejezte ki, hogy a "Kaposvár kincse" védjeggyel ellátott termékek sikeresek lesznek és ennek révén rövid időn belül megháromszorozhatják a kaposvári élelmiszergazdaságban dolgozók számát.

Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora a kiállítás és a vásár elsődleges céljaként említette, hogy összehozza a gazdaság szereplőit, lehetőséget ad az információcserére, a személyes kapcsolatokra a termelők, a kereskedők és a felhasználók között. A rendezvény egyúttal a verseny színtere is, ahol a versenytársak felmérhetik, hogy ki hova jutott, mivel tehetik még sikeresebbé a vállalkozásukat - mutatott rá a rektor.

A vasárnapig tartó rendezvénysorozatnak otthont adó Kaposvári Egyetem mintegy 40 hektáros Pannon Lovasakadémiáján a szakembereknek húsmarha- és juhtenyésztési fórumot, tenyész- és haszonállat bemutatókat tartanak, haszongépjáműveket és az állattenyésztéssel kapcsolatos háttéripari termékeket, szolgáltatásokat kínálnak, de a takarmányipart, az állategészségügyet, az élelmiszeripart, valamint az agrárfinanszírozást képviselő vállalkozások sem hiányoznak majd a rendezvényről.

Az érdeklődőket családbarát foglalkozásokkal, népi iparművészeti termékeket bemutató vásárral, vad-és halfőző versennyel várják.

A program részeként itt tartják az országos fakitermelő bajnokság döntőjét, a rendezvény keretében együttműködési megállapodást ír alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségével, illetve a Kaposvári Egyetemmel.

A Kaposvári Állattenyésztési Napok szervezője ezúttal is a Magyar Mezőgazdaság Kft. A díszvendég ebben az évben a Kaposvári Egyetemmel kapcsolatot kiépített Kazahsztán.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×