eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Fidesz: Magyarország újabb rekordot ért el a foglalkoztatásban

Magyarország újabb rekordot ért el a foglalkoztatásban, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint június és augusztus között ugyanis már 4 millió 158 ezren dolgoztak - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel a statisztikai hivatal friss jelentésére reagálva.

Közleményében a nagyobbik kormánypárt azt írta, kabinetnek továbbra is az egyik legfontosabb célja a foglalkoztatás növelése.

A KSH legfrissebb, pénteki jelentése szerint június-augusztusban 4,5 százalékkal, 177 ezerrel volt több a foglalkoztatottak száma, mint az előző év azonos időszakában. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 3,4 százalékponttal 62,4 százalékra emelkedett.

A Fidesz biztatónak nevezte, hogy egy év alatt 177 ezerrel nőtt a bérből és munkából élők száma, hogy napról-napra egyre több ember találja meg helyét a munkaerőpiacon.

Azt írták, ezzel párhuzamosan a munkanélküliség is csökkenő pályán van; 99 ezerrel kevesebb a munkanélküli, mint egy éve, és ez 2008 óta a legkedvezőbb adat.

A Fidesz szerint ez azt jelzi, hogy Magyarország jó úton jár, és a 2010-es kormányváltáskor végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat egymás után hozza a jó eredményeket.

Közölték ugyanakkor azt is, hogy amíg egyetlen olyan ember is van munka nélkül az országban, aki tud és akar dolgozni, addig "nem lehetünk elégedettek".

Azt írták, a Fidesz-kormány egyik legfontosabb célja a foglalkoztatottak számának tartósan 4 millió fölött tartása és a munkanélküliek számának további csökkentése. Folytatódnak a foglalkoztatási programok, és a tartós gazdasági növekedés is segíteni fogja, hogy még több ember éljen segély helyett munkából - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×